Verdás hátizsák házilag

Verdás hátizsák házilag

Kis unokaöcsénk már nem is olyan kicsi, hiszen ősszel iskolába megy. A Verdák még a hétéveseknél is menőnek számítanak, éppen ezért az iskolakezdésre egy verdás hátizsákot varrtam neki, amiben majd hordhatja a tornacuccát. A tovább után még több kép, leírás és szabásminta. A szabásminta pofon egyszerű, így a nem olyan rutinos varrók is nyugodtan kattintasnak!

fotó: Lilla

Ez a hátizsák lényegében egy hosszú zsák, aminek körülbelül az egyharmadát visszahajtjuk, és az lesz a táska fedele. Hátul két állítható hátizsákpánt található, lezárni pedig egy műanyag csattal lehet. A szabásmintát különböző méretű négyzetek alkotják, ahogyan az a szabásmintán is láthatóak. Egy 150 centiméter széles anyagból mindössze fél métert kell vásárolnunk, és abból kijön a hátizsák. (A leírás lehet elsőre egy kicsit bonyolultnak tűnik, de ha lépésről lépésre halad az ember, akkor egy kis logikával magától is rájön a következő fogásra.)

fotó: Lilla

1. Vágjunk ki egy 27 centiméterszer 110 centiméteres téglalapot. Ez lesz a táska bélése. Nem kell mást tennünk mint színével befelé kettéhajtani, elszegni majd összevarrni a két oldalát.

2. Ezután vágjuk ki a hátizsák külső részét alkotó téglalapokat. Itt nem lesz olyan könnyű dolgunk, mint a bélésnél, hiszen több helyen is el kell vágnunk, hogy a vállpántokat belevarrjuk. A legegyszerűbb, ha kivágunk egy 27 centiméterszer 110 centiméteres téglalpot, amit aztán felvágunk három részre, egy 27 centiméterszer 55 centiméteres, egy 27 centiméterszer 35 centiméteres és egy 27 centiméterszer 20 centiméteres darabra.

3. Először varrjuk össze az 35 centiméteres és 20 centiméteres darabot az egyik 27 centiméteres oldauknál. Ide varrjuk bele a két hátizsákpánt felülről jövő egyik végét.

4. A hármas pontban összevarrt részeket varrjuk hozzá az 55 centiméteres téglalaphoz, szintén a 27 centiméteres oldaluknál. Ide varrjuk bele a hevederekkel azokat a D-elemeket, amelyeken majd áthúzzuk az állítható pántokat, és varrjuk középre a lezárócsat egyik végét is.

5. Vasaljuk befelé a külső rész száját (körülbelül 2 centiméter széles legyen a levasalt rész), a bélés száját pedig kifele. A bélést színével belfele tegyük bele a külső részt alkotó zsákba, és a két részt a szájuknál varrjuk össze, úgy hogy középre belevarrjuk a lezárócsat másik végét.

6. Végül fűzzük fel a vállpántokra csúszkákat, amikkel állítani tudjuk majd a méretüket, aztán fűzzük át őket a D-elemeken, és varrjuk le.