DIY: Esküvői fejdísz

DIY: Esküvői fejdísz

Nemrég esküvői fejdíszekről kellett írnom, de a legjobb barátnőm esküvője miatt egyébként is sok DIY esküvői fejdíszt nézegetek a Pinteresten (bár Anna nem akar fejdíszt, de azért engem szórakoztat az inspirálódás). A fejdíszek kapcsán eszembe jutott a saját esküvőmre, saját kezűleg készített egyszerű, tüll fejdíszem. A tovább után elárulom, hogyan készült!

fotó: Kertész László

Ehhez a fejdíszhez nem kell más, mint két darab tüll anyag, tű, cérna és egy fém hajpánt. Két különböző méretű téglalapot vágtam ki, majd ezeket ketté hajtottam, de úgy, hogy az egyik vége kilógjon a másik alól. A nagyobbik kettéhajtott téglalap került alulra, míg a kisebbik fölülre. Ezután a hajtásnál rávarrtam a hajpántra – csak szépen ráhajtottam, és végigvarrtam. Végül felpróbáltam, és meghatároztam három-négy olyan helyet, ahol egy-két alig látható öltéssel megráncoltam a tüllt.

fotó: Lilla