Mackó kifejezetten takonypócoknak

Mackó kifejezetten takonypócoknak

Ha valaki olvas design magazinokat vagy éppen baba-mama portálokat, az már biztosan értesült arról, hogy a magyar fejlesztésű, gyerekbarát orrszívó, a Nosiboo idén orvosi eszköz kategóriában elnyerte a design Oscarnak is nevezett Red Dot díjat. Nos, egy hete egy betegség kellős közepén nekünk is lett egy kék, mackó alakú orrszívónk (így a ping-pong szett után már két Red Dot díjas termék büszke tulajdonosai vagyunk).

fotó: Lilla

Ahogyan minden kisgyerek, az én fiam sem tudja még rendesen kifújni az orrát. Még mielőtt megszületett a sok-sok babaholmival együtt, tudatlan szülőként beszereztünk egy kézi orrszívót, persze az első hónapokban kiderült, hogy az használhatatlan – vagy csak én vagyok a béna, és van, akinek bevált? Amikor az első megfázáskor kiderült, hogy a kézi használhatatlan, rohantunk a patikába és vettünk ezer-kétezer forintért egy porszívóra szerelhetőt. Ennek persze az lett a vége, hogy minden betegségnél napokra beköltözött a porszívó a nappalinkba, a gyerek pedig már akkor menekült, amikor meghallotta a hangját. Jött a küzdelem, és az orrszívás lefogás közben!

Ilyen előzmények után talán nem csoda, hogy a mostani, több mint másfél hete tartó betegségnél úgy vártam a Nosiboo-val érkező GLS futárt, mint a Messiást. A gyereket már előtte napokkal a Nosiboo Youtube oldalán található videókkal készítettem a szuper kedves orrszívó mackó érkezésére, ami minden gyerek legjobb barátja, és hamarosan neki is lesz… Tetszettek is neki a tévén levetített vidám gyerekek a cukorfalat mackóval. Mikor megérkezett a Nosiboo-nk a gyerek letelepedett, és egy kis noszogatás és anyai demonstráció után egyből a kezébe vette a Colibri-szipkát, és már szívta is, amit kell!

A Nosiboo-nak nemcsak az az előnye, hogy halk és barátságos formájú, hanem a széles szívási skálájának köszönhetően csecsemőkortól kezdve az ovis korig használható. A Colibri-szipka BPA mentes, és nagyon puha, így nem okoz szívás közben sérülést, gyulladást, valamint teljesen szétszedhető, így tényleg könnyen tisztítható. A szett ára 39.900 forint, ami valóban húzós, de két gyereknél már bőven megtérül az ára az évek alatt, hiszen a hatékony és gyakori szívással megelőzhetünk számos betegséget, amiket ha nem tennénk, akkor gyógyszerekkel kellene kezelni, és arra költenénk el kisebb vagyonokat.