Design gyerekeknek: My BabyHug

Design gyerekeknek: My BabyHug

A pécsi kézműves vásárról, az ASZPIK-ról már korábban írtam, most a hírlevelükből értesültem egy nagyon izgalmas és egyedi márkáról, a My BabyHug-ról. Az limitált szériás hordozókat és pólyákat kínáló brand alapítójával, Lévai-Litter Évával beszélgettem a Design gyerekeknek aktuális részében.

mybabyhug_4_550az alapító-tervező, Lévai-Litter Éva és kislánya, kép: My BabyHug Facebook

csirek: Hogyan jött a márka ötlete? Mióta készítesz hordozókat?
Éva: A lányom születésekor kezdtem el ezzel foglalkozni, annak ellenére, hogy terhesen még mereven elzárkóztam a hordozás gondolatától. Aztán megszületett a lányom, aki nem csupán hasfájós volt, de ráadásul az a tipikus többemberes, letehetetlen baba is. A csodát nekünk a hordozás hozta meg, az első hordozós pillanatunktól kezdve minden egészen más lett. Elmúltak a sírós nappalok-éjszakák és kaptam egy vidám, világra végre kíváncsi babát, akivel ilyen módon lehullottak előttünk az akadályok, eljutottunk bármikor bárhová. A problémám csupán a piacon kapható hordozókkal volt, hogy számomra pont azt sugallta mind, ami miatt végül is elzárkóztam a hordozástól korábban, hogy ez valami szubkulturális, megfejthetetlen csoda, valami bűvészet-művészet, amihez minimum egyetemet kell végezni. De aztán rátaláltunk a Mei-Tai típusú hordozóra, ami egy ázsiai eredetű szintén soft babahordozó típus, a használata végtelenül egyszerű és ráadásul egészséges tartást is biztosít babának-mamának is. Ezt mi Alízzal hosszas kutatómunka után magunkra szabtuk dizájnban és konstrukcióban és annyira megtetszett a környezetünknek az újszerűsége, a stílusossága, hogy nemsokára sok-sok kismama kért meg a környezetemben, hogy nekik is csináljak valami hasonló szépséget.

mybabyhug_1_550Egyedi hordozótervező – My BabyHug

csirek: Egyből megfogott a honlapod, mivel egyedi hordozókat is lehet készíteni sok-sok mókás motívummal. Ez nagyon egyedinek számít itthon, hiszen a legtöbb helyen maximum a mintás anyagokkal lehet variálni. Ez az ötlet hogyan jött? Vagy vásárlói igény volt?
Éva: Az ötlet igazából onnan jött, ami az én igényem is volt, hogy nem szeretnék kompromisszumot kötni. Attól, hogy anya lettem még nem muszáj elbújni a nagy kabátok és kinyúlt pulcsik alá, valami fekete, nehézkes hordozóval. Egy nő akkor teljesedik ki a nőiességében igazán, mikor anya lesz és a legszebb mosolya a gyermeke mosolyával kiegészülve lesz, az biztos.

Én azt látom a legtöbb anya – gyermekáldás boldogsága ellenére mégis – szomorú, szinte depresszióba esnek a baba érkezése után, mert a babájuk egész nap sír, nincs idejük semmire, de leginkább kezük nincs semmire, sokszor még arra sem, hogy megfésülködjenek. Elzárkóznak a világ zajától és kiesnek az élet lüktetéséből. Azt gondolják valami ördögtől való dolog a babát magukhoz ölelni, biztosan elrontanak vele valamit, pedig pont ellenkezőleg. Soha nem lesz alkalmunk annyit ölelni őket, mint ebben az első egy évben, hát miért akarnánk ezt az élmény kihagyni, ráadásul a baba alapvető igénye az „ölünkből” szocializálódni.

Az én hordozóim a különleges dizájn miatt igazi endorfinbombák az édesanyáknak-apáknak, nekem is az volt. A vásárlóim egytől-egyig azt mesélik nekem lelkesen, hogy mennyire imádják, hogy megnézik őket az utcán, hogy a ruhatárukhoz tudják illeszteni, hogy a babával bármikor bárhová eljutnak, nem kell programokat lemondani, van kezük magukra és a háztartásra baba mellett is. Ráadásul még apával sem kell kompromisszumot kötni, mert, ha szeretnék, ők külön dizájnt tudnak kérni a hordozó másik oldalára. Az én hordozóimban apukák is büszkén hordoznak és meg kell, hogy mondjam borzasztó sármosak tudnak lenni ezek az az urak.

A dizájnnak kulcsszerepe van nálam, ezért úgy akár a divatiparban nálam is kollekciók vannak időszakonként, igazi kézzel készült, egyedi limitált szériák. Legutóbb a Halloween LimitedEdition kollekciónk mutatkozott be, de volt már Mesés kollekciónk is Hófehérkével, Bambival. Hordozóimmal sikerül azokat az édesanyákat megszólítanom, akik egykori énemhez hasonlóan gondolkoznak a hordozásról, és mikor nem tudnak ellenállni egy-egy darabomnak, csak használat közben döbbennek rá mekkora ajándék is valójában a hordozás, mennyire meg tudja változtatni egy család életét.

mybabyhug_3_550kép: My BabyHug Facebook

csirek: A tervezőfelület pedig szuper, hiszen többféle hordozót is összerakhatunk,láthatjuk őket vizuálisan, mielőtt eldöntenénk, pontosan milyen is legyen. Használják a vásárlók?
Éva: Igen, nagyon szeretik a vásárlóim. Ezzel igazából a saját vállamról vettem le a terhet, mert korábban én készítettem ezeket a terveket, digitális formában, de most már az alkalmazással bárki pár kattintással próbálgathatja a színeket, mintákat. A variációk száma, pedig végeláthatatlan, nem készült még két egyforma darab. Ezen a felületen akár disztribútorok is tervezhetnek maguknak itt saját kollekciót és ezzel megoldják a bababoltok az egymás közötti verseny problémáját.

csirek: Pécsi székhelyű a cég? A fővárosban elérhető, megvásárolható vagy csak a webshopon keresztül?
Éva: Igen pécsi vagyok, ez a pécsi kismamáknak nagyon kedves pozíció, mivel itt a városban minden kismamának személyesen viszem ki a termékemet és mutatom meg a pontos használatát. Budapesten jelenleg hordozóklubban lehet kipróbálni a hordozóimat és online lehet megvásárolni. A személyes konzultáció azonban mindenkinek jár, volt már francia kismamám például, akinek webkamerával segítettem a használatban. Szeretem ezeket a találkozókat, mert sokkal magabiztosabban hordoznak a szülők, mintha csak a használati utasítást kapnák kézhez, akinél tudom megoldom, hogy „láthassuk” is egymást.

mybabyhug_6_550kép: My BabyHug Facebook

csirek:Miben más a MyBabyHug, mint a piacon található többi hordozó?
Éva: Én igazából nem használati tárgyként tekintek a hordozóimra, hanem mint édesanya kiegészítőjére, társára a mindennapokban. Nekem fontos, hogy egy kismama szépnek és magabiztosnak érezze magát. Az a baba boldog, akinek az édesanyja is az, és nem küzd kétségekkel. A hordozás szépsége, és a hordozóim szépsége ebben segít a kismamáknak. Nekem fontos, hogy ne csak egy termék legyen, hanem egyben megoldás, segítség is. Talán ezért is jött létre például a „Maciölelés program”, melynek lényege, a nyesedékanyagainkból életre kelt mackók (ezek a macik szerepelnek a logónkban) eladása, amelyből befolyó teljes összeggel adott időszak gyerkőcalapítványát segítjük.

Vagy például ezért indult útnak a Pécsi Sasokkal közösen szervezett BabyGym mozgásformánk is, amely segít a kismamáknak babával együtt visszanyerni a régi formájukat. Nagy hangsúlyt fektetek a folyamatos fejlesztésre is, hogy ne csupán szépek, de tökéletesek is legyenek darabjaim, a környezetem minden rezdülésére igyekszem figyelni, és olyan szakemberek segítségét is keresem, akik a hordozáshoz amúgy kapcsolódó területeken elismert szakemberek: gyógytornász, hordozási tanácsadó, gyermekpszichológus, mérnök. A legújabb konstrukciónk például állítható, tehát együtt tud nőni a gyerkőccel, így a hordozókat egész 2-3 éves korig sokkal kényelmesebben lehet használni, mint egy átlagos babahordozót. Szuper kis csapat állt mellém és nagyon örülök, hogy az életre szóló „ölelés élményét” adhatom a családoknak.

mybabyhug_2_550kép: My BabyHug Facebook

csirek: Ha jól látom, pólyákat is kínálsz?
Éva: Igen, a hordozók mellett pólyákat is készítek. Hamarosan kész a pólyatervezőm is, így bárki megálmodhatja a saját, egyedi pólyáját.

mybabyhug_5_550képek: MyBaby Hug Facebook

A sorozat összes része itt!



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .