DIY házimamusz

DIY házimamusz

Itt a tél, így már a lakásban sem lehetünk meg mamusz vagy papucs nélkül. Én az utóbbit nem szeretem, mert folyton leesik a lámabról, elhagyom. A mamusszal pedig az a baj, hogy nekem egy hatalmas mamuszom van, amit még tavaly vettem az Ikeában, és lehetetlen benne közlekedni. Ezért is tetszett meg, amikor a Pinteresten láttam a DIY házicipő ötletét. Az aprócsak kiterített mintából tesóm megrajzolta számítógéppel a szabásmintát, és már indulhatott is a gyártás. Egyébként karácsonyi ajándéknak is szuper ötlet!

mamusz_1_550fotó: Lilla

Szükséged lesz méterben kapható filc anyagra vagy ilyen színes, puha szívacsra. Ezen kívül egy nagy méretű tűre és tetszés szerint hízőfonalra vagy sima fonalra. A szabáshoz pedig a szabásmintára, ollóra és gombostűkre. A valós méretű, 37-es szabásmintát innen tudjátok letölteni.

mamusz_2_550fotó: Lilla

Először is terítsétek a szabásmintát az anyagra, tűzzétek rá, és vágjátok körbe. Ha ezzel megvagytok, fordítsátok meg a mintát, és úgy is tűzzétek az anyagra, és vágjátok körbe. Így már meg is van a bal és a jobb mamusz kiterített mintája. Ezután nincs más dolgunk, mint fonalat fűzni a tűbe, és pelenkaöltésekkel végig egymáshoz varrni az oldalakat, amíg körbe nem érünk.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .