Sajttorta – első próbálkozás

Sajttorta – első próbálkozás

Imádjuk a sajttortát, és miután egy vacsora alkalmával volt szerencsénk megkóstolni a Hard Rock Cafe isteni sajttortáját, eldöntöttem sütök otthon. Nos, biztos, hogy a Hard Rock Cafe szakácsa nem először készített sajttortát, így elnézhető, hogy az én verzióm még csak meg sem közelítette az ott kóstol torta ízét. De az ár-érték arányban biztosan az én tortám nyerne, hiszen nem került egyetlen egy szelet 3.200 forintba.

sajttorta_550fotó: Lilla

Hozzávalók: 200 gram zabos keksz, 35 g margarin, 300 g sajtkrém, 100 g cukor, vanília aroma, 2 tojás, 30 g málna és 1,5 evőkanál cukor

Elkészítés menete: Én natúr Zabfalatokat használtam, amiből 200 grammot ledaráltam, majd összekevertem a 35 gramm olvasztott margarinnal. Ezután ez a szilikonos formába nyomkodtam, és 10 perc alatt 180 fokon, légkeverésen elősütöttem. Egy tálban a sajtkrémet a cukorral elkevertem, hozzáadtam a tojást és a vaníliaaromát. A masszát a kihűlt tortaalapra kanalaztam. Közben a 1,5 evőkanál cukorral összefőztem a málnát. A málnás öntetet a krémre öntöttem. A szilikon formát egy tepsibe tettem, amibe fél liter forrásban lévő vizet öntöttem, és így tettem a sütőbe. Majd egy óráig sütöttem 160 fokon, majd alufóliával lefedve még 30 percig. Végül csak azt kell megvárni, hogy kihűljön, és már fogyaszthatjuk is.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .