DIY: menyasszonyi csokor

DIY: menyasszonyi csokor

Milyen legyen a menyasszonyi csokor? Először vadvirágokszerű bokrétára gondoltam, de aztán elvetettem. A külső, vidéki helyszín miatt nehezebb lett volna a virágkötvel egyeztetni, plusz a fejemre is virágkoszorút akartam, hogy találok olyan virágkötőt, aki azt is a kívánt minőségben el tudja készíteni?! És az az akció alaphangon tíz ezer felett lett volna, mi meg ugye a low budget mentén szervezzük az eseményt. Mikor elkezdtem a fejdíszt és egyéb virágos kiegészítőmet varrni, még fogalmam sem volt, mi lesz a csokor kérdéssel, de aztán ez is megoldódott. Akárcsak a többi kiegészítőt, ezt is textilvágokokból varrtam saját kezűleg.

menyasszonyi_csokor_3_550fotó: Lilla

Kellékek: különbözű színű filc anyagok, különböző színű cérnák, olló,  bontókés, harapófogó, szőlőkötöző drót (mert ez zöld színű és hajlítható), szatén szalag, ragasztópisztoly, néhány kerámiavirág a Bokrétától (A Bokréta kerámiavirágok Kati néni nászajándékai voltak, a többi alapanyag nem került 2000 forintnél többe)

Elkészítés menete: Ahogyan már az esküvői gyűrűnél mutattam, a filc rózsákat ez alapján a Pinteresten megtalálható tutoriál alapján készítettem, annyi különbséggel, hogy a szirmok rögzítéséhez nem ragasztópisztolyt, hanem tűt és cérnát használtam. (Tűvel és cérnával szebben tudunk dolgozni, és a végeredmény is tartósabb lesz.)

Körülbelül negyven virágot készítettem el, a csokromba harminc került bele, a másik tízből egy kisebb csokor lesz a csokordobásos attrakcióhoz.

Amikor a virágok fejei elkészültek, apró zöld köröket vágtam ki filcból, a közepükre a bontókéssel apró lyukat fúrtam. Levágtam negyven, viszonylag egyforma hosszú drótot, és az egyik végüket L-alakban behajlítottam. Az egyenes végét átdugtam a zöld körre fúrt lyukon, majd a hajlított végét néhány öltéssel odarögzítettem a zöld filcanyaghoz. Ezután a szárat és az alsó zöld részt csak körben a virág fejéhez kellett varrnom. És készen is lettek!

menyasszonyi_csokor_1_550

 fotó: Lilla

Kati néni fedezte fel a Bokréta kerámiavirágot, ő mondta, jól mutatna a csokromban! Meg is lepett körülbelül tízenöt kerámiavirággal, amiket a filcvirágok mellé kötöttem a csokorba. A kerámiavirágok nagyon kelletek a csokorba, ettől masszívabb, nehezebb, jobb tartású és kevésbbé homemade hatású lett a végeredmény.

menyasszonyi_csokor_2_550fotó: Lilla

Mikor a összes virág megvolt, csokorba rendeztem őket. Ez elég aprólékos, időigényes és nagy precizitást igénylő feladat, de megkönnyítik a drót szárak, amiket könnyen hajlíthatunk. Mikor megvolt a csokor, csavartam párat a szárakon, hogy egy kötegbe rendeződjenek. Ezután egyforma méretűre vágtam a drótokat a harapófogóval. Végül egy hosszú dróttal vízszintesen, lefele haladva áttekertem a csokorba rendezett szárakat, a még biztosabb tartás érdekében. Utolsó lépséként a csokrot körbetekertem pink szaténszalaggal, amit ragasztópisztoly segítségével rögzítettem.

menyasszonyi_csokor_5_550

menyasszonyi_csokor_6_550

menyasszonyi_csokor_4_550fotó: Lilla



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .