Két gyerek, egy szoba

Két gyerek, egy szoba

Ha követtek Pinteresten, egy ideje észrevehettétek, hogy inspirációkat gyűjtök gyerekszoba témára. Míg Bálint születése előtt annyi dolgom volt, hogy a komóddal, pelenkázóval és kisággyal felszerelt babaszobát berendezzem, és csinosítsam, addig most nagyobb a kihívás: abba a térbe, ahol eddig egy gyerek lakott, kettőnek kell helyet teremtenem.

2gyerek1szoba_4_550

Szeretném, ha a szobába minden elférne, a sok mesekönyv, a sok játék, és a két gyerek ruhája. Mivel a szoba nem túl nagy, ezért nem lesz lehetőségem megfelezni, és valamilyen módon külön fiús és lányos részt kialakítanom. Azt szeretném, ha a szoba minél színesebb, minél vidámabb lenne.

2gyerek1szoba_3_550

Sok-sok tárolóhelyre is szükségünk lesz: tárolódobozok kerülnek az ágyak alá, könyvespolcokat fúrtunk fel a falra, és beszereztünk egy kétajtós gardróbot is. Bálint ágya esetében azon is elgondolkoztunk, nem kellene-e magasított ágy neki, ami alatt fiókos tárolókat alakítanánk ki. Végül úgy tűnik a lépcső alatti helyet kihasználva (galériás a gyerekszoba) alakítunk ki egy kuckós fekhelyet neki. A bútorok nagyjából megvannak, csak a csinosítás van hátra, amit végeztem azzal is, megmutatom a kész szobát, addig pedig gyönyörködjetek a Pinterestről gyűjtött képeimben.

2gyerek1szoba_2_550

2gyerek1szoba_1_550képek: Pinterest



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .