Színátmenetes torta: első próbálkozás

Színátmenetes torta: első próbálkozás

A szülinapi tortám után a hétvégén újra próbálkoztam. Ezúttal is sima piskótát sütöttem, viszont a krémet most (ciki vagy sem) Dr. Oetker tortakrém porból csináltam. Lényegesen egyszerűbb és nem olyan időigényes, mint az előző besameles, ráadásul jobban kezelhető és nagyon finom is. Nézzétek meg, hogy készült ez a pink, színátmenetes torta!

csakugytorta_3_550

 

A piskótám 5 tojásból készült, félig töltötte ki az Ikea tortaformámat. Mikor megsült, kettévágtam, és házi eperlekvárral kentem meg a közepét. A tortakrémpornak csak a felét kevertem be (még így is maradt). A krém elkészítése pofon egyszerű, hiszen a fél tasak port csak 2 deci hideg tejjel kellett mixerrel összekeverni. Mivel az állaga nagyon jól kenhető lett, úgy gondoltam, ideje kipróáblnom az ételfestékes dekorálást, és színátmenetes tortát festeni. Szóval a torta tetejét megkentem a sima fehér krémmel, majd egy kis tálkában egy kevés krémet összekevertem pár csepp piros ételfestékkel, amit aztán csigavonalban kentem a torta tetejére. A csigavonalat végül megszórtam két különböző méretű, kerek dekorcukorral. A torta tetejébe pedig az esküvőnkre készült sütibe szúrható szélforgó és korábban gyártott tüllös muffin díszek kerültek.

csakugytorta_2_550

csakugytorta_1_550fotó: Lilla



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .