Bölcsödei búcsútorta

Bölcsödei búcsútorta

Itt a második (félig) naked tortám. Bálint ma megy utoljára bölcsibe, és mivel irtó sokat köszönhetünk ennek a nyolcadik kerültei, állami intézménynek, éppen ezért úgy gondoltam egy tortával háláljuk meg a dolgozók több mint másfél éves munkáját. Remélem ízlik majd nekik!

bolcsis_torta_2_550fotó: Lilla

A torta két részből áll, az alsó részét egy 15 centiméter átmérőjú fazékban sütöttem, ebbe egy öt tojásos piskóta került. A felső része egy fémbögrében sült, abba két tojásos piskótát tettem. Az alsó és felső részt is három-három felé vágtam, a rétegek közé házi baracklekvárt töltöttem. A szinteket ezúttal is az alsó részbe szúrt és egészen a felső szintig érő hurkapálca tartja biztosan.

Az alsó szint oldalára a már említett Dr. Oetker tortakrém porból készült, vaníliás krém került, hevenyészve, olyan naked stílusban. A felső szintet szintén azzal kentem meg csak kevertem bele egy kevés piros ételfestéket is. A virágokat nem egyszerűen beletűztem a tortába, hanem előtte hegyesre vágott szívószálakat szúrtam a piskótába, ezekbe állítottam bele a virágokat – ez is egy profiktól ellesett módszer!

bolcsis_torta_1_550

bolcsis_torta_3_550fotó: Lila

A piskóta

Hozzávalók: 7 tojás, 7 csapott evőkanál liszt, 2 csomag vaníliás cukor, 5 evőkanál cukor, pár csepp citromlé, csipet só, 1 tasak sütőpor

Elkészítés menete: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét felverjük. Mikor a fehérje kemény, hozzáadjuk apránként a cukrot, a vaníliáscukrot, a sütőport, a citrom levét és a sót. Ezután tovább verjük, majd egyenként a tojássárgájákat is beleöntjük a tálba. Legvégül kanalanként beleforgatjuk a lisztet. Tortaformába öntjük a piskótát, először 180 fokon alsó-felső sütésen 10 percig, majd míg meg nem sül 150 fokon sütjük tovább.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .