DIY: pantalló – szabásmintával!

DIY: pantalló – szabásmintával!

Szerttettem szupervagány, rugalmas, fánkos és buborékos anyagokra, és azt gondoltam, ezekből nem fejpánt lesz, hiszen akkor nem érvényesülnek a minták. Belevágtam hát, és olyat csináltam, amit még előtte soha, nadrágokat varrtam Bora babának.

fankos_pantallo_550fotó: Lilla

A szabásmintát egyszerűen, egy most hordott H&M-es leggingséről vettem le, természetesen a széleken 1-1 centiméter ráhagyással. Bora baba 62-es nadrágot hord, amihez egy 90 centiméterszer 33 centiméteres anyag elegendő volt, minimális leeső anyag keletkezett.

pantallo_lepesek

A leggings egy-egy szárát egy-egy darabból kellett kiszabni. Az első képen a szabásmintát és a egy kiszabott szárat láthattok kiterítve, míg a második képen az egyik szárat kiterítve a másikat félbe hajtva mellettük pedig a szabásmintát. A szabás után először a szárak belső oldalát tűztem, majd varrtam össze. Ezután a középen és a fenéknél húzódó részeket varrtam össze egyszerűen úgy, hogy összeforgattam a szárak íves részét, úgy hogy a varrás belülre essen. A nadrág korcát egy rávarrt anyagcsík alkotja, ezt karikává varrtam össze, majd kettéhajtva a nadrág felső részéhez varrtam. Legutolsó lépésként a nadrág szárainak alját hajtottam be és szegtem el.

fankos_pantallo_550_2



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .