Karácsonyi DIY: textilből parkolóház

Karácsonyi DIY: textilből parkolóház

Nálunk már évről évre hagyomány, hogy a vásárolt ajándékok helyett vagy éppen mellett DIY meglepetésekkel is készülünk a karácsonyra (legalábbis anyukám meg én). El is kezdtem az ajándékok elkészítését, első körben Bálint két megelepetésével, amikből most az elsőt, egy filc anyagból készített parkolóházat mutatok be!

textil_garazs_1_550fotó: Lilla

Két éve készítettem még csak fiús anyaként ezt a textil babaházat. Valójában Bálint két kis barátnőjét leptem meg velük karácsonykor, de nem bírtam ki, és annak ellenére, hogy akkor még csak fiús anya voltam, készítettem egyet magunknak is. Bálint azóta is lelkesen játszik a házzal, autókat parkoltat benne… Hallatlan! Éppen ezért úgy gondoltam, elkészítem a babaház garázs verzióját!

textil_garazs_3_550

A falakhoz filc lapokat használtam fel. Miután kitaláltam, hogy az oldalsó falból három és a tető a keményebből, míg a padló és a lenyíló rész a puhább filcből lesz, kiszabtam az oldalakat. Ezután kitaláltam, melyikre mit varrok: a padlóra fehér, parkolóhelyeket jelölö csíkok kerültek, míg a lenyíló részre és a tetőre egy-egy úttest. Ezeknek is kivágtam a részeit, majd varrógéppel gyorsan odavarrtam őket. A táblára cikk-cakk öltéssel egy autós felvarrót vartam.

Ezután nem volt más dolgom, míg kézzel, pelenka öltésekkel összevarrni az oldalait. Hogy be lehessen zárni a garázst egy patentos zárat is varrtam rá. Leírva bonyolultabb, elkészíteni egyszerűbb, én egy 1,5 órás alvásidő alatt abszolváltam a projektet.

textil_garazs_2_550fotó: Lilla



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .