Övtáska anyákra szabva

Övtáska anyákra szabva

Sokszor nem szeretem magammal cipelni az egyébként imádás kategóriába tartozó mamatáskámat, mert egyszerűen nincs szükségünk annyi cuccra. A Lilla Sellei Bags égisze alatt övtáskát régóta szerettem volna készíteni, de valahogyan mindig már a tervezés fázisnál elakadtam. A kérdés körülbelül két éve foglalkoztat, és úgy érzem, most sikerült megálmodnom és megvalósítanom azt az övtáskát, amit mindig is szerettem volna.

ok_ovtaska_6_960fotó: Lilla

Az övtáska egyetlen egy, hatalmas rollos zsebből áll. Ebben a méretes rekeszbe a popsitörlő és a váltás mosható pelus is belefér a pénztárca, kulcs és egyéb klasszikus kellékek mellett. A rollos, tekerhető résznek köszönhetően, bővíthető is, így akár Boró barátnőm lánya, Bóri hatalmas plüsszsiráfját is magával tudja  vinni (azt mondta, nála ez a mérce).

ok_ovtaska_5_960
fotó: Lilla

A táskának lesz egy extrább verziója is fényvisszaverővel és felcsatolható vállpántokkal kiegészítve. Az kifejezetten a bringásokat (és bringás mamákat) célozza majd meg. Ezt az anyukaverzió 10.500 forintos áron már megrendelhető a webshopban (amint elkészül a bringás prototípus, az is felkerül, annak az ára 12.500 forint lesz).

ok_ovtaska_4_960
ok_ovtaska_3_960
ok_ovtaska_2_960



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .