Karácsonyi hagyományt teremtünk: görögdinnye és egyszarvú torta

Karácsonyi hagyományt teremtünk: görögdinnye és egyszarvú torta

Igazán érezzük a karácsonyi hangulatot. Én egy hete az ünnep apropóján már varrtam egy fekete alapon  bogaras mintás anyagból új asztalterítőt… Így szenteste előtt pedig a férjem úgy látta a legjobbnak, ha vesz egy görögdinnyét. Hiába a saját családi hagyományainkat most teremtjük! A tavalyi arany, dinoszauruszos asztaldísz után pedig a szüleink semmin nem lepődnek meg. Ezen ünnepi hangulat mentén haladva úgy döntöttem megpróbálkozom én is az unikornis tortával. A profik az elmúlt hetekbe sorra rukkoltak elő a varázslatos, színes sörényű egyszarvúak inspirálta tortával (Az én Tortám és Egy csipet torta), valamint a Pinterestet is elárasztották az ilyen nyalánkságok. És amellett a tény mellett sem lehet szónélkül elmenni, hogy valamiért az óvodás lányok körében is a Jégvarázs-mánia mellett a rajongási ranglista dobogós helyén az egyszarvúak állnak. Bora ugyan még nem esik ebbe a korosztályba, de óvodás korú, lányos anyuka barátnőm ezt írta a minap: “Unikornis, sellő, balett vonalon mozgunk.”

unikornis_torta_1_550fotó: Lilla

A torta alapját egy 5 tojásos piskóta adja (a receptet itt találjátok). A torta persze több sebből vérzik, kicsit rossz a fülek és a szemek egymáshoz viszonyított elhelyezése, és a festés sem lett a legszebb. De mentségemre legyen mondva, beteg gyerek mellett készült, és nemhogy unikosnis tortában ez volt az elsőm, hanem a teljesen fondanttal bevont tortából is (a fondantos bevonáshoz egyébként ebből a videóból informálódtam). A fülek és a szarvak is fondantból készültek, ahogyan a kunkori sörény is. A pink színű fondanthoz fehér fondantot szineztem meg piros ételfestékkel. A füleket fogpiszkálókkal, a szarvat pedig egy hosszabb, saslik rúddal rögízettem a tortára. Hogy a sörény a már kicsit megkeményedett fondant bevonathoz ragadjon ecsettel kicsit benedvesítettem, ugyanígy rögzítettem a dekorcukrokat is. Bár nem lett tökéletes, a mű nemhogy elvette a kedvem, de újabb próbálkozásokra ösztönöz.

unikornis_torta_2_550fotó: Lilla



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .