A hétköznapok szuperhőseinek

A hétköznapok szuperhőseinek

A Pocket Trailer a Super Mom kampánya után kiterjesztette a szupererőt minden szülőre, hiszen az anyák mellett az apák is ugyanúgy kiveszik a részüket, ugyanúgy a hétköznapok szuperhősei. Most debütált image filmjük főszereplői a szülők!

“A most elkészült kisfilmben öt, teljesen szokványos jelenetet láthatunk a gyerekes mindennapokból, amelyeket a szülők, anyák és apák ötletesen, egyszerűen oldanak meg” – mesélte a koncepciót a tervező Séllei Lilla, aki maga is anyuka, és mindennapos Pocket Trailer felhasználó – “A videóban szereplő történeteket mind a valóság ihlette, a videóban látható minden mami hack egy-egy ismerős anyukától, apukától származik, akik az anyaság, gyereknevelés során hasznát vették ezeknek a trükköknek” – folytatta Lilla, aki azt is hozzátette, ez nagyon fontos, hiszen ettől lett a film szerethető és teljesen valóságos. “A szereplőgárda a saját ismeretségi körünkből jött össze, így mivel saját anyagból dolgoztunk szuperül együtt tudtunk működni.”

A gyerek segíteni akar anyának a hagyma szeletelésben, de elkezd könnyezni a szeme – semmi gond, anya egy úszószemüveggel megoldja. A szakadó esőben unatkozó kislány homokozni szeretne, semmi probléma, apa homokozót varázsol a nappaliba. De a szülők ugyanilyen lazán és könnyedén teremtik meg a mosdóba töltött idő nyugalmát, és oldják meg különböző trükkökkel, hogy a fiókok tartalmai a helyükön maradnak. “Egyszerre vagyunk feltalálók és zsonglőrök, mert egy örökmozgó mellett sosem lehet nyugtunk. Pocket Trailer, a hétköznapok szuperhőseinek!”



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .