DIY: felhődekoráció gyerekszobába
Az új lakásban, ahova még december elején költöztünk, Bálint szobája a kisebbik galériás helyiség lett. A tulajdonsnak ez volt a hálószobája, van benne egy gardróbnak megcsinált galéria is. Mivel a galérián és a lépcsőn sincs korlát, így azt szigorúan elbarikádoztunk a gyerek elől. Bálint szobája tehát a galéria alatti területre korlátozódik. A bár egy felnőtt állva elfér a galéria alatt és felett egyaránt, a megszokottnál kisebb belmagasság mégis kuckóssá teszi a teret. A falak nagyon üresek voltak a szobában, de tudtam, hogy nem hagyományos képekkel, hanem valami különlegesebbel szeretném dekorálni a szobáját. Az ötletért ezúttal is köszönet Ráhelnek, akinek a Pinterest oldalán láttam meg egy ehhez hasonló felhős dekort.
fotó: Lilla
Nem lesz másra szükséged, ha el akarod készíteni, mint a párnák kitöméséhez használt habalonra, varrógépre, tűre, hímzőfonalra, néhány jó nehéz gyöngyre, különböző színű filc anyagra és ollóra. Én először a habalonból vágtam ki a felhő formát, majd varrógéppel, cikk-cakk öltésekkel eldolgoztam a szélét körbe. Ezután láttam neki a filcanyagokból a színes esőcseppek kivágásához.
fotó: Lilla
Amikor megvoltam a cseppekkel, akkor tű segítségével felfűztem őket a hímzőfonalra. Hogy a cseppek később se csúszkáljanak, közvetlenül minden egyes öltés elé és mögé egy-egy görcsöt kötöttem. Mikor megvolt egy füzér, odavarrtam a felhőre. A cseppek sűrűségével és az egyes füzérek hosszával bátran lehet játszani, úgy lesz bájos, ha nem egyformák. A füzérek utolsó cseppjeire egy-egy nehéz gyöngyöt varrtam, így szebben lógnak lefele. A dekorációt végül kétoldalas ragasztóval rögzítettem a falra.
fotó: Lilla