A folyton változó terítő

A folyton változó terítő

Festeni, rajzolni nemcsak papírra lehet, hanem textilre is, ráadásul gyerekekkel külön móka az ilyesmi, és a végeredmény egy egyedi lakástextil lehet. Az Ikeában jártunk a hétvégén, és ott szereztük be azt a néhány alapkelléket, amivel megrajzoltuk, egyedi, folyton változó terítőnket.

fotó: Lilla

A TIDNY méterárunak 1.490 forint métere, mi ebből vettünk 1,3 métert, mert ennyi kellette a konyhaasztalunkra terítőnek. A textilfilcet is a méteráru részlegen találtuk, az sajnos nincs fent az Ikea honlapján, de a 6-os készlet ára 695 forint volt, ha jól emlékszem.

fotó: Lilla

A terítő két szélét beszegtem, és indulhatott is a színezés. Kitűnő tévé előtt ülős, esti családi program a közös színezés. Másfél éves kisfiam is lelkesen firkálta az anyagot, és igen néha az általunk csodásan kiszínezett részleteket is áthúzta, de annyi baj legyen, ettől lesz közös munka, az eredmény pedig olyan esetlen és bájos. Vasalással rögzítettem az éppen aktuális állapotot, de biztos vagyok benne, hogy még nincs kész a nagy mű, és folyton újabb és újabb területek válnak majd színessé a közös ebédek alkalmával. Nektek hogy tetszik?

fotó: Lilla