Húsvéti készülődés 1.

Húsvéti készülődés 1.

Két hét és itt a húsvét, ami kitűnő alkalom, hogy a tavaszra hangolódjunk mi és a lakásunk, valamint arra is jó apropó, hogy valami finomat süssünk. Megmutatom, én milyen kellékeket szereztem be húsvéti dekorációnak, és azt is elárulom, hogyan készíthettek sajtkrémes répatortát.

fotó: Lilla

A porcelánnyúl a dédnagymamámtól örököltem, és azóta lakik a húsvéti kellékes dobozba, amiből évről-évre előveszem. A többi, ebédlőasztalunkra került kelléket viszont az Ikeából szereztem be potom áron. A fotón látható dekortojásokat bármelyik hobbiboltban, ABC-ben vagy éppen virágüzletben tudtok venni. Mivel nekem nincs túl sok dekortojásom, egy kisebb tálat kellett keresnem ezeknek. Így esett a választásom az Ikea egyik, 695 forintos mécsestartójára, amit eredetileg kekszek és aprósütemények tálalására vettem. A tyúklábas, mókás tojástartót sajnos nem találtam meg a honlapon, mindenesetre számos színben elérhető, az ára pedig 295 forint.

fotó: Lilla

És persze a húsvét nem telhet el finomságok nélkül. Mivel ez az ünnep többnyire a nyulak körül forog, nekik pedig a répa a kedvenc csemegéjük, készítsünk répatortát. A tetejét mág reszelt répával is megszórhatjuk utalásképpen az alapanyagokra.

fotó: Lilla

Hozzávalók:
A tortához: 4 tojás, 3,5 dl olaj, 5 dl liszt, 5 dl cukor, 2 teáskanál szódabikarbóna, 2 teáskanál sütőpor, 2 púpos teáskanál őrölt fahéj, pici só, 7,5 dl reszelt répa
A krémhez: 240 g porcukor, 120 g krémsajt, 0,5 dl lágy margarin és vaníliás cukor

Elkészítés menete: A tojást és az olajat felverjük. Egy másik tálban összekeverjük a lisztet, a cukrot, a szódabikarbónát, a sütőport, a fahéjat és a sót. Majd a két keveréket összeöntjük. Lereszeljük (én inkább daráltam) a répát, és a keverékhez adjuk. Kivajazott, kilisztezett tepsiben 180 fokon körülbelül 35 percet sütjük. (Nekem a sütés tovább tartott, mivel nem lapos tepsit, hanem hagyományos tortaformát választottam.) Míg hűl, összekeverjük a krém alapanyagait, majd a kihűlt torta tetejére kenjük.