Babakelengye saját kezűleg
Már Bálint babaszobájába is sok mindent varrtam: feldíszítettem az Ikeában vett fehér rácsvédőt, varrtam birkás párnát, függönyt és huzatot a szoptatós fotelre (amit persze soha nem használtunk, dehát minden elsőgyerekes anya azt hisz, hogy a szoptatós fotel KÖTELEZŐ). De később is sok dolog készült, például pelenkázótáska hozzá passzoló cumilánccal, pelenkázóalátéttel, vagy huzat az etetőszékbe és egy utazáskor praktikus textil etetőszék. Úgy esett, hogy találtam egy gyönyörű, lila alapon rózsaszínes mintás anyagot, és még szabadidőm is akadt, hogy Bora kis kuckójába ezt-azt varrjak belőle. Szerintem ez a lila szín jó alternatíva a lányos szoba rózsaszínjére, ami nálunk kifejezetten fontos, hiszen egy fiú és egy lány osztozik majd egy közös gyerekszobán. Az anyag mintája pedig kedves, barátságos, de kicsit sem gyerekes. Sokat zakatolt a varrógép, főleg éjjel, mikor Bálint aludt, a kedves férjem meg túlórázott, de azt hiszem megérte! (És még jó sok terv van a fejemben!)
A madárkás párnát még Bálinttal való terhességem alatt varrtam, de most nagyon jól mutat a másik párna mellett.
Varrtam rácsvédőt is. Ebbe, hogy puha legyen egy régóta itthon kallódó steppelt kabátanyagot varrtam. Mikor megvolt csík beletettem a kiságyba, és gombostűvel megjelöltem, hova is kell madzagokat varrni, hogy pont egy-egy rácshoz essenek.
Az összegöngyölt “takaró” egy pelenkázóalátét, ami könnyen magammal vihetek, és pelenkázáskor bárhova leteríthetem.
Maradt egy hosszú, vékony csík, abból zászlósgirland lett, ne vesszen kárba. Ez is úgy készült, mint az esküvői szalagfüggöny: kettévasaltam egy 4 centiméteres szaténszalagot, és a félbahajtott szalag közébe illesztettem a háromszög alakú zászlókat.
A takaróhoz készült tárolózsák is. Ez később jó lesz ilyen-olyan babaholmik tárolására. A takaró és a pólya esetében is halványrózsaszín polár anyaggal kombináltam a lila textilt.
Varrtam egy kisebb méretű zsákot a pólyához is.
A pólyához nem kaptam pont olyan anyagot, így a varrónőm által, a Bugyola alapján készült pólya mintája eltérő.