Rezes redesign az íróasztalomon

Rezes redesign az íróasztalomon

Még tavasszal újult meg az íróasztalom néhány friss, réz trendjébe illő lakberendezési kelléknek köszönhetően. De akkor csak az NLC.hu hasábjain olvashattatok róla, és itt nem. Pár napja viszont Boró barátnőm írt egy cikket az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban, hogy mennyire fontos, hogy legyen egy sarok, egy hely, amit kifejezetten erre a célra tartunk fent. Így eszembe jutott, hogy itt is meg kellene osztanom ezt az anyagot. Ez a két montázs jól mutatja, néhány kellék megváltoztatásával mennyire más lesz egy adott enteriőr stílusa.

Ilyen volt

A dolgozóm januárban nagy változáson ment át, ekkor rendeztük át a nappalit. Az akkori megújulás után egy kicsit tovább miniamlizáltam a helyet. A fehér íróasztalt akkor egy Jysk-ben vásárolt székkel dobtam fel, a korábbi pink forgószék pedig a varrósarokba került. Akkor a fehér és a rózsaszín uralkodott az asztalon (már amikor rend volt).

dolgozo_2_550
fotó: Lilla

Ilyen lett

A fehér (konyhai)asztal és a szintén fehér fémszekrény egyébként jó régóta a dolgozósarkom legfontosabb részei, ebben a 2013-as bejegyzésben is ott vannak. Tavasszal a pink lámpát egy Lidlben lőtt, állítható, réz asztali lámpra cseréltem. Az új lámpa árá 4.990 forint volt. Ezen kívül vásároltam a Jyskben egy réz színű, fémkosarat az iratok tárolására, valamint egy üzenőtáblát, előbbi 2.490 forint, míg utóbbi 2.290 forint volt. Mivel a rézhez jól passzolnak az olyan natúr, természetes anyagok, mint a fa, ezért az íróaszereket fa dobozokba tettem.

dolgozo_rez_1_550
fotó: Lilla



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .