DIY Hablaty jelmez

DIY Hablaty jelmez

Az Így neveld a sárkányod! első és második része is hatalmas népszerűségnek örvend Bálintnál. Így nem volt meglepő, hogy Hablaty, a főszereplő akart lenni a farsangon. Ezt jó hamar, még november végén kitalálta, és persze rögtön közölte, ne is álmodjak róla, hogy ő az első részből lesz a gyerek Hablaty (aki csak így zárójelben megjegyzem egy zöld cicanadrágot, zöld pólót és egy szőrös mellényt visel csupán… – milyen egyszerű dolgom is lett volna), ő bizony a második részből szeretne a felnőtt Hablatynak beöltözni! Miután néhány képen tüzetesebben megvizsgáltam a felnőtt Hablaty öltözetét, konstatáltam, ez még a tavalyi lovagnál is nagyobb kihívás lesz. Nekifogtam időben, december elején, és így is a farsang előtti estére maradtak az utolsó simítások. A következőkben leírok pár ötletet és tapasztalatot a jelmez készítésével kapcsolatban, de figyelem, csak profik vagy erős idegzetű anyák vágjanak bele!

hablaty_1_960fotó: Lilla

Mire volt szükségem?
barna, fekete műbőrre
barna, fekete, bordó, sárga, narancssárga filcanyagra
fekete és fehér műanyag patentra
ezüst körömlakkra
2 darab fém D-elemre, egy téglalap alakú elemre, egy karabínerre
barna anyagra
fehér kalapgumira
sniccerre, ollóra
varrógépre
egy zöld hosszú ujjú felsőre
egy zöld cicanadrágra
2 cm széles fekete gumira
egy alufólia papírhengerjére
hullámkartonra
két kiszuperált válltömésre
iránytűre
kétoldalas ragasztóra
tűre
különböző színű cérnákra
hímzőfonalra

Már a listán is látszik, hogy a jelmez alapanyagigénye is hatalmas, árban sem olcsó, több ezer forintot hagytam a méterűáruban…

Egy zöld hosszú ujjú felső volt a szekrényben, és szerencsémre pont kaptam a piacon egy turis árusnál 116-os katonazöld cicanadrágot, így ezekre mindösszesen 200 forintot kellett költenem.

Mellény
Legelőször a felső, műbőrből készült mellénynek kezdtem neki. Ennek a szabásmintájához Bálintnak egy pólóját használtam, az első áltlapolós részt pedig többször lemodelleztem papírból, mire jó lett. A felsőn látható pántokat műanyag patenttal rögízítettem, amiket aztán ezüst körömlakkal festettem fém színűre. A vállvédő felső része műbőrből készült, míg az alsó filc anyagból. A műbőr részre applikáltam a piros filcből kivágott sárkány motívumot. A vállvédő két elemét a felső részen nem varrtam őket össze, ott tudtam bedugni egy-egy kiszuperált válltömést, ami a nagyi szekrényéből érkezett. Hogy a vállvédők a vállon maradjanak, egy-egy gumit varrtam rájuk, ezeken dugta át a gyerek a kezét.

Csuklóvédők
A következő a csuklóvédők elkészítése volt. Ezeket barna és fekete bűbőrből varrtam meg, és keresztbe befűzött kalapgumival erősítettem össze a két szélét. Az egyik csuklóvédőbe a titkos térképtartó került, ez egy patenttal kicsatolható és kihajtható zseb, míg a másikra a késtartót varrtam, ezek átbíjtatott műbőr csíkok voltak.

hablaty_2_960fotó: Lilla

Övek
Hablatynak két öve is van, ezekhez két-két fekete műbőr csíkot varrtam össze, egyik végére a D-elemeket erősítettem, amiket átfűzve egy-egy patenttal lehet rögzíteni az övet. A bújtatók gumiból készültek. Az egyik övre varrtam fel a fém karabínert, ide lehet felakasztani az iránytűt, a másikra egy gumit applikáltam, ide kerül a tűzkard, ha éppen nincs használatban.

Nadrág
Hablatynak a cowboy-okhoz hasonló lábszárvédője van. Ezeket barna műbőrből készítettem el, felül pár öltéssel a zöld cicanadrághoz rögzítettem (különben leesetek volna mozgás közben), és lent meg fent is egy-egy patenttal záródó pánttal zártam le őket.

Felső
A zöld, hosszú ujjú felső felett Hablaty visel egy ujjatlan, barna, hosszú felsőt is, ami kilóg a műbőr mellény alól. Ennek a szabásmintáját szintén Bálint egyik pólójáról szedtem: a felső hátul rövidebb, a két oldalsó szárnya combközépig ér, elől íves a formája. Ehhez csak szegtem az anyagokat, és a megfelelő helyen összevarrtam őket.

Sisak
Mikor ezekkel megvoltam, és elég erőt éreztem magamban, belevágtam a sisak elkészítésébe. Ez volt a leghosszabb mukafolyamat és a legnehezebb is egyben. Csaknem nyolc óra alatt készült el a sisak. A sisak néhány elemét lemodelleztem papírból és a gyerek fejére próbáltam. Emellett úgy dolgoztam, hogy a különböző, szerintem jónak vélt formákat összeférceltem, a gyerek fejére próbáltam, igazítottam, hajtogattam, betűztem, letűztem, és addig variáltam, míg tökéletesen nem illeszkedett a Bálint buksijára. Mikor a sisak alapja megvolt, hátulra rávarrtam a sisakrostélyt, ezt oldalt, a gyerek füle fölött, dekorációs céllal megtűztem egy-egy műanyag panettal, amiket szintén körömlakkal festettem ezüstre. Majd a barna szájvédőt varrtam fel. Ahhoz hogy ennek olyan legyen a tartása, amilyennek kell, egy kartonnak merevítettem, és egy gumival húztam össze a két szélét. Legvégül kézzel varrtam fel a tetején, három sorban futó tüskéket, amik egyszerű, filcből kivágott háromszögek.

Tűzkard és kés
Hátra volt még a harci eszközök elkészítése. A kés formáját szürke filcből vágtam ki, majd erre varrtam rá a fekete markolatot. Ezt egy kartoncsíkkal merevítettem. A tűzkard kicsit macerásabb volt, ehhez először levágtam egy megfelelő méretet az alufólia papírhengerjéből, majd kétoldalas ragasztó segítségével bevontam filc anyaggal. Piros, narancs és sárga lángnyelveket vágtam ki (mindegyikből kettőt-kettőt), melyeket egymásra varrtam, majd a két szimmetrikus felet összeillesztettem úgy, hogy középre szintén egy karton merevítő ment. Az így elkészült lángnyelvet aztán hímzőfonlallal és egy vastag tűvel belevarrtam a karton markolatba.

Csizma és műláb
A csizmához és a műlábhoz két egyforma, hosszúkás, alul íves barna filcanyagot vágtam ki. Az egyikre szürke filcanyagból a fémláb sziluettje került. Mindkét “lábbelit” két-két hátsó gumival lehet a cipő fölé erősíteni.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .