DIY betonból bajusz medál
A betonékszerek engem is teljesen magával regadtak, pedig nem vagyok egy nagy ékszermániás.…
életmód blog
A betonékszerek engem is teljesen magával regadtak, pedig nem vagyok egy nagy ékszermániás.…
A Pici Piacon ismertem meg a Justa márkát, ami mögött Takács Juca és Onódi Roland, valamint a főnök Miyo cica áll.…
Még tavasszal újult meg az íróasztalom néhány friss, réz trendjébe illő lakberendezési kelléknek köszönhetően.…
Az unikornis pinatáról már korábban írtam egy posztot, most pedig végre megmutathatom, milyen is volt a második születésnapja Bora babának, amit a család és unikornisok társaságában ünnepelt.…
Tusfürdőt, testápolót, sőt fogkrémet is olyat használok, amelyeket házilag, én készítek, a tiszító arcpakolásomat pedig egy kézműves, hazai márkától szerzem be.…
Valamiért szeretek kempingezni, pedig gyerekkoromban nem mentünk minden nyáron, mint más, ismerős családok, mégis az a pár alkalom annyira megmaradt bennem, hogy imádom a szabadság ezen fokát.…
Még év elején írtam a Liliputi blogjára egy cikket arról, hogyan szeretnék idén környezettudatos(abb)an élni.…
A közelben, ahol lakunk van egy csodás fenyőerdő, szép ligetes részekkel, gyönyörű.…
Bora mindjárt kétéves lesz, és ahogyan nálunk szokás, hatalmas zsúrral ünnepel a család és a barátok.…
A legmenőbb táskámat nem én terveztem, de én vagyok rajta! Na, mindjárt megtudjátok, miről is van szó!…
Hollókőre először tavaly augusztus 20-án kirándultunk el a gyerekekkel. Nem volt ugyan hatalmas tömeg, de azért jó sok ember sétálgatott a faluban.…
Átutazóban talán, de célirányosan még sosem jártam Győrben, így hát örömmel vettem Széll Réka, vagyis a Plastr Accessory tervezőjének a meghívását, hogy a Pocket Trailer és a Lilla Sellei Bags képviseletében részt vegyünk az első győri design vásáron, a Rómer pop-upon.…