Design gyerekeknek: NON+ gyerekruhák

Design gyerekeknek: NON+ gyerekruhák

Bálint rengeteg divatprogramra és eseményre jár velem, ahol többnyire a női ruháké a főszerep. Sajnos a hazai tervezők közül alig készít bárki is gyereknek szóló kollekciót. A NON+ rajongó és egyáltalán a divat rajongó édesanyák örülhetnek a NON+ karácsonyi ajándékának, ami december 13-án érkezik a márka két üzletébe, hiszen a női darabok mellett végre férfi és nem utolsó sorban gyerek ruhák is szerepelnek.

non_3_550

A most debütáló limitált szériás, teaser kollekció felvillantja, mivel is készül a NON+ a 2015-ös esztendőre. A mintakollekcióban lesznek régen áhított férfi ruhák, így már a NON+ vásárlók párjai is találhatnak magukra valót az üzletekben. A legkisebbekről sem feledkezett meg Saci, így kisbaba és gyerek ruhákkal is bővül a kínálat: “Az új NON+ gyermekruhák uniszexek, tehát egyelőre olyan fazonokat válogattunk össze, amiket kislányok és kisfiúk is egyaránt tudnak hordani. “A kevesebb több” örökérvényű mottónk a gyermek ruhákra is jellemző, kényelmes, színes pamut anyagok használata, és visszafogott minimal kivitelű fazonok jellemzőek” – mondta Saci, aki úgy véli, így teljes a kép: végre együtt a NON+ család!

non_2_550

non_1_550

Helyszín:
NON+ MOM Park (MOM Park Bevásárlóközpont 1123 Budapest Alkotás u. 53.)
NON+ FLAGSHIP STORE (1076 Budapest, Madách Imre út 10.)
Időpont: 2014.12.13-tól a készlet erejéig



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .