Álom sütikivitelben

Álom sütikivitelben

A gasztronómia ma már a design megkerülhetetlen része, de ebből is kitűnnek az édességek, a torták megálmodói. Ezek közé a hazai tehetségek közé tartozik Sallay Fanni is, a Cake Shop megálmodója, akinek most jelent meg első receptgyűjteménye Álom sütikivitelben címmel.

alom_sutikivitelben_3_550

fotó: Lilla

Sallay Fanni, aki hisz a tündérmesékben ebben a kötetben bebizonyítja, hogy az álmok megvalósíthatóak, és mi olvasók az ő iránymutatásával designos cupcake-eket és szuper tortákat készíthetünk az év minden hónapjában. A könyv az alapokkal indul, például az angolkrém, a vajkrém és a brownie rejtelmeibe kapunk egy kis betekintést, amit a későbbi recepteknél aztán felhasználhatunk. A recepetek januárral indulnak, ugyanis ez az a hónap, amikor Fanninak megszületett a negyedik gyereke, a József Attila utcában található Cake Shop. Ezt követően a könyv hónapról hónapra az év adott időszakához ad ötleteket, recepteket, és Fanni minden hónaphoz saját gondolatokat fűz. Nemcsak azért jó ez a könyv, mert megtanulhatunk zabtejet készíteni naked tortát dekorálni, hanem az olyan apró ötletek miatt is, hogy muffint a muffinforma helyett kis cserepekben süssünk, de emellett kiemelkedik a könyv képein látható foodstyling is, amiből számos tálalási tippet valósíthatunk meg mi magunk is.

alom_sutikivitelben_1_550

fotó: Lilla

Álom sütikivitelben
Kossuth Kiadó 2015
208 oldal
4.990 forint



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .