DIY: Felhő alakú fejvédő a rácsos ágyba

DIY: Felhő alakú fejvédő a rácsos ágyba

Észrevettétek milyen divatosak a fejvédős, kiságyba köthető párnák? Nos, régóta szerettem volna én is egyet, és nemrég úgy alakult, Borának szüksége is lett egyre.

felho_agyvedo_1_550fotó: Lilla

Bora baba mászik, feláll és imád a kiságyában bulizni. Éppen ezért a rácsvédőt, amit még a babakelengyébe készítettem egy ideje leszereltem. Folyton csak lemászta és nem látott ki tőle, pedig imád kinézni a kiságyból. Igen ám, de alváskor pedig szeret az ágy végébe kúszni, és így a buksiját megnyomják a rácsok. Egyértelmű volt, hogy kell oda egy párna.

Még szerencse, hogy a lila anyagból annak idején jó pár métert betáraztam, így most volt miből megvarrni, a babakelengye többi részével is harmonizáló, felhő alakú ágyvégpárnát.

felho_agyvedo_2_550

fotó: Lilla

Kettéhajtottam az anyagot, és így vágtam ki a dupla felhő sziluettet. Ezután levágtam, majd levasaltam és levarrtam egy hoszsú anyagcsíkot, ebből lett a rögzítő madzag. A felhő alakú anyagokat összefordítottam úgy, hogy a színű nézzen belefé. Majd cik-cakkal elvarrtam úgy, hogy már a két darabra vágott szalagot félbejhajtva a varráshoz fogtam. Egyedül egy 4 cm-es sávot nem varrtam le, hiszen azon keresztül fordítottam ki a párnát. Mikor a cik-cakkal végeztem, még egyszer levarrtam a párnát. Ezután a 4 cm-es résen kifordítottam, megtömtem párnatöltő anyaggal. Végezetül a 4 cm-es nyílást kivülről bevarrtam. Nem volt más hátra, mint az ágy végéhez kötözni a madzagok segítségével!

felho_agyvedo_3_550fotó: Lilla



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .