Liliputit a játékbabáknak is!

Liliputit a játékbabáknak is!

Borát születésétől kezdve hordozom, nem csoda tehát, ha az ősszel született kistesó után Bálint az első közös karácsonyra egy általam varrt, mei-tai típusú hordozót kapott. Bálint nagy büszkén hordozta mellettem – az addig csak babakocsizó – Rozi babáját. Aztán tavaly a Jézuska Bora babának egy teljes babakelengyét hozott, benne persze egy általam varrt, félcsatos hordozóval. Az igényük megvolt a hordozásra, hiszen a gyerekek a szülők példáit követik, Bora hírből sem ismerte a babakocsit, így ő is hordozni szerette volna a babáját, Bálint pedig természetesen sokkal többet babázott a kishúga születése után. Szerencse, hogy tudok varrni és némi kézügyességgel is megáldott a sors, így el tudtam készíteni nekik a hordozókat. De jó hír, hogy a kevesebb idővel vagy kreativitással rendelkező anyukák csemetéinek sem kell többé nélkülözniük a játékbaba-hordozókat: a Liliputi ugyanis piacra dobta mini csatosra keresztelt játékát.

balint_hordoz_550
fotó: Lilla

A Liliputi csatos játékhordozója ráadásul egy könnyen és kényelmesen használható konstrukció (nem olyan bonyolult, mint az általam varrt mei tai és félcsatos), és az sem elhanyagolható tény, hogy anyának és gyereknek egyforma színű hurcija lehet.

A fotókon Bálint még tavasszal látható, a tesztelésre kapott tollas csatossal, de azóta természetesen megrendeltem a neki való, vagány, Skully mintás hurcit, Borának pedig a Feather mintásat. A futárszolgálat hétfőre ígért, így utána újra jelentkezünk, friss, baba hurcis képekkel, bár gyanítom Bora új kedvencét, az Ikeában beszerzett és tényleg szupercuki plüss tacskóját fogja a hátára dobni vele!

Ha megtetszett a játék hurci, ide kattintva tudjátok 6.990 forintos áron megrendelni, a 10% kedvezményre jogosító kódot pedig keressétek az Instagram oldalamon a Liliputi posztok alatt.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .