Városnézés két gyerekkel Belgiumtól Hollandiáig

Inkább ki sem számolom, hogy két gyerekkel öt nap alatt hány kilométert tettünk meg, elég legyen annyi, hogy utaztunk repülővel, vonattal, busszal és bizony gyalogoltunk napi átlag 15 kilométert. Élménydús és nagyon fárasztó túrán vagyunk túl (főleg, hogy így az ünnepek elé időzítettük az utazást), de mindenkinek csak javasolni tudom, aki eddig nem tette, fedezze fel Belgiumot és Hollandiát. Élménybeszámoló és tippek következnek.

fotó: Lilla

Érkezés
A belgiumi Turnhout volt a bázisunk, oda mentünk rokonlátogatóba unokahugomhoz és a vőlegényéhez. A repjegyet Eindhovenbe vettük meg, fél óra kocsival Turnhouttól, ide a vendéglátónk értünk jött. Sőt egyből további is vitt minket Utrechtbe, ahol az egyetemen tanít. Utrecht neve a férjemnek meg nekem is egyből ismerős volt, hiszen történelemórán tanultunk az ott kötött békéről. Ez volt az első holland város, amit láttunk, és utunk végére azt is megállapítottuk, hogy ez tetszett a legjobban.

A kedvenc – Utrecht
Bár Utrecht 320 ezres lakosságával nem olyan nagy város, mégis bőven tartogat látnivalót, és gyerekkel tökéletes méretű úticél. Utrecht két leghíresebb nevezetessége a dómtorony, ami egykor a Szent Márton-katedrálishoz tartozott és a város csatornahálózata, valamint a középkori belváros. A templomba adomány ellenében lehet belépni, a tornyot sajnos ki kellett hagynunk, felújítás miatt lezárták, a katakomba rendszrebe pedig a kicsi gyerekek miatt nem mehettünk le.

fotó: Lilla

Második nap – Antwerpen
Vendéglátóinkkal autóval mentünk másnap Antwerpenbe, ez sem volt több fél óra kocsikázásnak Turnhoutból. Először a pályaudvart néztük meg. Lenyűgöző az emeletes megoldás, a több szinten, egymás alá befutó vonatok, főleg egy járműmániás kisfiúnak. A központi pályaudvar épületét Louis Delacenserie tervezte, grandiózus fém és üveg boltív és márvány belső tér jellemzi, 1905-ben nyitotta meg kapuit az utazók előtt. A megrendelő II. Lipót belga király volt, akiről belga rokonunk azt mondta, elég sok csúnya dolgot művelt. Nos, ezzel felkeltette az érdeklődésemet, és részletesebben utána olvastam, na hát ritka egy szemétláda volt, az már tuti.

A többi kötelező neveztetesség után a Fomu, azaz a fotómúzeum felé vettük az irányt. Odafele találtunk egy szuper kis utcát, a Kloosterstraat, ami telis-tele volt pici design boltokkal a bútortól a gyerekjátékig mindenféle üzlet sorakozott arrafelé. A fotómúzeum jó választás volt, a belépő teljesen megfizethető volt (10 euró egy felnőtt), a gyerekek pedig nem unták el olyan hamar. A múzeum shopban is jó sok időt eltöltöttünk, hiszen minden volt, ami a fotó tematikában ajándéktárgy címén fellelhető. Itt vettem a gyerekeknek egy újabb böngészőt, amiben kultikus események helyszínein az elbújt Andy Warholt kell megkeresni.

Mivel unokahugomék nem tartottak velünk a múzeumba, ezért Antwerpenből busszal mentünk vissza a szállásunkra, ez kicsit hosszabb volt, mint odafele autóval.

Harmadik nap – Amsterdam
Mivel vendéglátónk, Toni csütörtökön ismét Utrechbe ment, vele tartottunk, és onnan fél óra alatt jutottunk el vonattal Amsterdamba. Amsterdamban tényleg csak kóboroltunk, bámészkodtunk. Célirányosan egyedül Anne Frank házához mentünk el, de oda csak előzetesen, online megvett jeggyel lehetett bemenni, így ezt ki kellett hagynunk. Kisétáltunk az egymáshoz nagyon közel található Tengerészeti és Tudományos múzeumokhoz, de sajnos mire odaértünk, már nem volt érdemes a fennmaradó egy órára bemenni. Azért a múzuem boltban itt is körülnéztünk, a gyerekek különleges gyúrmát, én pedig ezt a könyvet vittem haza.

fotó: Lilla

Negyedik nap – Turnhout
Az indulás előtti napot mindenképpen Turnhoutban akartuk tölteni, hogy valamennyire kipihenve érkezzünk majd haza (főleg mert vasárnap egész napos meló várt minket a Pici Piacon). Ugyan unokahúgom azt mondta, nem sok látnivaló van Turnhoutba, mi mégis egy szuper napot töltöttünk itt el.

fotó: Lilla

Reggel már nyitás előtt 10 perccel ott toporogtunk a turnhouti kártyamúzeum előtt. A múzeumi dolgozók annyira megörültek a csütörtök reggel a tárlat iránt ekkora érdeklődést mutató külföldi családnak, hogy fülig érő szájjal közölték, végülis már nyitva vannak, menjünk be nyugodtan. A legrégebbi kártyagyárban létesült a múzeum, ahol számos régi nyomdagépet és egyéb szerkezetet láthatunk a míves kártyák mellett. Mivel Robi szakmája nyomdász, mindent el tudott magyarázni nekem meg Bálintnak – roppant érdekes volt. A kedvünkért még azt a hatalmas gőzgépet is elindították, amivel régen az összes gépet hajtották. A gyerekek nagyon élvezték.

Mivel kombinált jegyet vettünk elmehettünk két másik múzeumba is (Taxandriamuseum és Beguinage Museum), mivel ezek csak délután nyitottak, becéloztuk előtte a játszóházat. Elég sok játszóházban jártam már itthon, de állítom ehhez hasonló Pesten sincs. A gyerekek nagyon élvezték, mi pedig nyugdtan megebédelhettünk (a játszóházban pincér szolgálta fel az ebédet – ilyennel itthon én nem találkoztam).

fotó: Lilla

Turnhoutban érdemes még megnézni a várat, ami Mária Terézia egyik kedvenc rezidenciája volt. Ma a bíróság működik benne. Ettől nem messze található a város legrégebbi része, csupa egyforma, bájos épülettel. A városban egyébként magyar pékséget is működik!

TIPPEK, gondolatok
– bár a tömegközlekedés nagyon drága, ha nem repülővel, hanem autóval megyünk, akkor sem úsztuk volna meg olcsóbban, és a hosszú autóút miatt csak még macerásabb lett volna a gyerekekkel
– a gyerekekre mindig fokozottan figyeljünk, a szinte hangtalanul mindenhonnan, minden pillanatban felbukkanó bringások, nekünk, akik nincsenek ehhez hozzászokva tényleg életveszélyesek
– én az első napot rettegésben töltöttem, hogy Bora mikor esik, csúszik, ugrik be a millió csatorna egyikébe, erre is figyeljünk és a gyereket is figyelmeztessük
– bár a belga kultúra és nemzeti identitás szerves része, sőt a belgák szerint egyenesen ők találták fel a sült krumplit, mégis mintha nem tudnák, hogyan kell megsütni (legalábbis, amit mi ettünk, az félig nyers volt)
– ahogyan sültkrumplit úgy gofrit is vehetünk mindenfele az utcán (gyerekkel érkezőknek kötelező megkóstolni)
– minket nem is egyszer szó szerint megbámultak az utcán, mert a kisebbik gyerekre sínadrágot is adtam, ott egyáltalán nem szokás, de még csak a sapka sem, legyen szó akár kisovis gyerekekről
– az árak nagyon borsosak, legalábbis nekünk kelet-európaiaknak. Legyen szó akár ételről vagy utazásról, mindennek megkérik az árát.