életmód blog

Ilyen volt a Lilla Sellei Bags legutóbbi kampányfotózása

Ilyen volt a Lilla Sellei Bags legutóbbi kampányfotózása

Március második péntekén ismét összeállt a már jól megszokott csapat, és elkészítettük a Lilla Sellei Bags 2019-es tavasz-nyári, azaz szövött kendőből készült övtáska kollekció kampányfotóit. Az image anyagok készítőjének, Hámori Zsófinak még arra is volt ideje, hogy a kampányképek mellett werk fotókat is készítsen. Lessetek hát be a kulisszák mögé, és néhány érdekes, háttér információ is kiderül a posztból.

DSC_6420res
fotó: Hámori Zsófia

A szövött kendő kollekcióhoz elég gyorsan kikristályosodott bennem, mint tervezőben a kampányfotózás koncepciója. Mindenképpen egy erdei helyszínt akartam, ami, akárcsak a szövött kendők az anyaguk miatt, kapcsolódik a természethez. A babahorodzás is egy lassulás, egy befelé figyelés, egy összekapcsolódás a babával. Szerettem volna, ha ez is visszaköszön a képekben. Így esett a helyszínválasztás a Veresegyház és Szada között elterülő fenyveserdőre. Szerencsére a lányok is egyből imádták a koncepciót, és az általam összeállított moodboardot – nem kellett sokat magyaráznom.

Emese, aki civilben ügyvéd és egy kisfiú anyukája, de közben profi tapasztalattal rendelkező modell is, régóta a Lilla Sellei Bags kampányok főszereplője. Tudtam, hogy Emese gyakorlott és glamouros megjelenése mellé kell egy másik anya, egy olyan karakter, aki jól kiegészíti, akiből árad a semmiképpen sem negatív, hanem csakis pozitív értelemben vett ősanyaság. Így került a képbe Anna, akivel évek óta ismerjük egymást, bár egy munka kapcsán “találkoztunk” az online térben, de azt hiszem elmondhatom barátok lettünk. Ekképpen történt, hogy az internet világából kilépve, több év alatt másodjára is, személyesen találkoztunk Annával. Akinek ezúttal is köszönöm, hogy Lenkével vállalták a fotózás miatt a Debrecen – Szada utat.

Reggel nem indult minden túl simán. Zsófi reggel 7 órási kezdést javasolt, mert így a két smink és frizura elkészítésével is már 8-8:30 körül a terepen lehetünk, megfelelő, természetes fények kíséretében. A csapat két autóval érkezett. A pesti gyülekező 6:30-kor lett volna a Hősök terén, igen ám, de nálunk áramszünet volt, az elektromos garázskapu nem nyílt, kulcsunk nincs hozzá… A csapatszállítóként debütáló férjem a másik autóval jó fél óra késéssel tudott csak elindulni Pestre a csajokért. Én persze javában készítettem volna a reggelit a gyerekeimnek meg a csapatnak, ha ment volna a sütő… Közben pedig azon izgulhattam, a forgatáskor, mert image film is készült a fotózás alatt, mire teszem a gépem, hiszen az állványom a bezárt kocsiban, a bezárt garázsban van! Kész szerencse volt, hogy a táskákat este felhoztam, és nem hagytam a csomagtartóban.

Ilyen kis zökkenők után, fél óra késéssel kezdtünk az erdőben fotózni, de azt elmondhatom, ezután mindenki vérprofi volt, és simán behoztuk ezt a kis lemaradást.

DSC_6424res
DSC_6487res
DSC_6489res
DSC_6548res
DSC_6550res


DSC_6551res
DSC_6553res
DSC_6581res
DSC_6583res

Werk fotók: Hámori Zsófia



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..