Vidéki kuckó extrákkal
Természetesen, mint fészakrakó ösztönnel megáldott nőt egyből nem a vízbekötés és a szennyvíz elvezetés kérdése kezdett el foglalkoztatni a csókakői házzal kapcsolatban (előzményekről itt olvashattok), hanem a belső terek világa, a hangulat, a burkolatok és az enteriőrök. Míg hónapokon keresztül vártunk a Földbizottság döntésére, és még kétséges volt, engedélyezik-e az adás-vételt, én már éjjeli szekrényeket és a szőnyeget vásároltam…
Szeretek lakberendezni, szerintem valamilyen szinten érzékem is van hozzá, de képtelen vagyok teljes enteriőrökben gondolkozni, sokszor esem abba a hibába, hogy egy kiegészítő, dekorcucc megtetszik, megveszem, és csak otthon jövök rá, nem illik a lakás koncepciójába, sőt totál kilóg onnan. Na, éppen ezért a mostani bérelt otthonunk “kissé” eklektikus… Persze a fejlődés útjának első lépése, hogy felismerjük hibáinkat, hiányosságainkat. Én ezt már megtettem, ezért is kértem fel a Lom Design Show tervezőjét, Pálmai Gabit, segítsen nekem kitalálni és megvalósítani azt az álmot, amit szeretnék a présházban.
Elképzeléseim
Szeretnék egy sok-sok fával és meleg színekkel dolgozó, kissé rusztikus, de mindenképpen élhető és nem túltolt enteriőrt. Amit tudunk, szeretnék környezetbarátra megcsinálni, ilyen például a szürkevízzel öblítő WC. Az elektromos fűtés mellett édesapám épít majd egy cserépkályhát, amivel nemcsak a földszíntet, de az emeletet is tudjuk fűteni. Amennyire lehet, okos otthont szeretnék megvalósítani: tehát jó lenne, ha nemcsak a fűtőpanelek, de a villanybojlert is online tudnánk irányítani. (Később szeretnénk napelemekkel felszerelni a háztetőt.) A konyhában a most olyan divatos cementlapot álmodok, a konyhapult pedig az asztalos Dédnagyapám gyalupadjából készül majd (ennek a megvalósítása is apukámra vár). A fürdőbe fehér, letisztult metrócsempe a vágyam, ez a helyiség nagyon pici lesz, éppen hogy a WC, tusoló és a kézmosó elfér majd benne.
A szakértő véleménye
“Egy nyaraló kialakítása, a szerkezettől a berendezésig, még mindig luxus dolognak számít, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy ne szálljon el a költésgvetés olyan dologkon, amiken nem feltétlenül nem szükséges. Lilláék motivációs képei nagyon közel álltak hozzám, sokat elárul róluk, segít a megvalósításban. Ami fontos szempont (nekik is), hogy ne tüntessük el a ház eredeti karakterét, maradjanak meg bizonyos stílusjegyek, amik aztán az új tulajjal/családdal együtt egy következő hangulatot hoznak. Szerencsére esetükben a ház szerkezete marad, tehát ez könnyen kivitelezhető lesz. Nyilván az energiatakarékosság miatt lesz egy két dolog ami elkerülhetetlen, nyílászárók cseréje, vagy a födém kisebb átalakítása, de így is marad bőven az eredeti anyagokból, gerendák, beltéri ajtók. Sokat nyerhetünk a viccesebb kivitelezéseken is, az egyszerű megoldásokkal, amik később kénylemesebbé teszik a mindennapokat. Ott, ahová pihenni megyünk és sok kicsi gyerek fog majd szaladgálni, mindneképpen érdemes kicsit lazábban és egyszerűbben tervezni, ne kelljen percenként regulázni őket hogy mit szabad és mit nem.” – mondta Pálmai Gabi, a Lom Design Show tervezője az első ötleteimet követően.