Tudatos tisztálkodás – nekem ezek váltak be

Tudatos tisztálkodás – nekem ezek váltak be

Nem volt egy egyszerű menet, sőt évekbe telt, de végre megtaláltam a tökéletes szilárd sampont és balzsamot. Arról már egy 2018-as posztomban írtam, hogy szappannal fürdünk bolti vagy főzött tusfürdő helyett (nem vált be a főzött tusfürdő), de akkor még nem tudtam javaslatokat írni nektek, hogy mit használjatok a flakonos sampon és balzsam helyett, mert sajnos akkor még én sem akadtam rá a tökéletes megoldásra. Az azóta eltelt két évben viszont végre sikerül, és mivel a szilárd sampont lassan 1,5 éve használom, a balzsamot pedig 2 hónapja, itt az idő, hogy veletek is megosszam a tapasztalataimat, és bemutassak még néhány újdonságot a fürdőszobánkból.

tusolas_960

Legelőször a székesfehérvári Pici Piacon akadtam rá az Origi termékeire (azóta a lányokkal egy együttműködést is lebonyolítottunk a Lilla Sellei Bags márkámmal), a szilárd samponjukat rögtön el is kezdtem használni. Nagyon bevált, egy kis korong irtó sok ideig elég, de mindig tartok tartalékot a hűtőszekrényben. Fontos hangsúlyozni, hogy a szilárd sampon NEM sampon szappan, tehát nem kell savas öblítést alkalmazni utána, teljesen ugyanúgy működik, mint a hagyományos sampon.

Sokáig használtam a szilárd sampont bolti hajbalzsammal és nélküle. Sajnos nagyon kiszáradt a hajam a balzsam nélkül, és hosszú ideig nem találtam erre megfelelő hazai alternatívát. A Mom&Beauty nem is olyan régen frissítette a kínálatát az Ayma termékekkel (a deójuk azóta is szerelem, minden nap csak ezt használom – már kimérve is kapható), és az ő kínálatukban találtam meg a nekem tökéletes szilárd balzsamot. Ez picit gyorsabban fogy, mint a szilárd sampon, de 1-2 hónapig bőven elég (ez ugye függ a haj hosszától és a hajmosás gyakoriságától is).

A múlthónapban láthattatok egy DIY videót nemezelt szappan készítéséről, és hát a globalizációnak hála a több ezer kilométerre élő öcsém is ugyanazokkal a trendekkel találkozik, mint én, így eshetett meg, hogy egy csodás illatú, kézműves nemezelt szappant hozott nekem külföldi lakhelyéről utókarácsonyi ajádnék gyanánt.

Még két, a fotón látható cuccról szeretnék nektek írni. Az egyik egy 100% himalájai sóból készült “szappan”, ami nem tisztálkodásra, hanem bőrápolásra szolgál. Bármilyen bőrtípushoz használható, segíti a bőr ellenálló képességét. A másik pedig egy klasszikus borotva, amit bármelyik környezettudatos webshopban beszerzhettek, én a családi nyaralónkban találtam ezt a vintage darabot.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .