Felújítás, átépítés: 1. felvonás

Felújítás, átépítés: 1. felvonás

Na, a múltkori, álmodozós design poszt után térjünk vissza a valóságba, ahol pergő vakolat, pókhálós kerti wc és a lambéria alól szinte kipottyanó közetgyapot van. Sejthetitek, hogy belevágtunk a felújításba, ami sokáig tart majd, tudjuk, tovább, mint ahogyan a legvadabb álmainkban gondoltuk… Főleg, mert generál kivitelező megbízására nincs keret, és amit tudunk mi magunk és barátaink, családunk csinál majd.

Folyamatszervezés

Fontos készíteni egy felújítási tervet, ami segít eligazodni a sok-sok szakember és elvégzendő feladat között, anyagilag és időben is könnyebb így tervezni.

A présház két különálló helységből áll, a földszinten egy 20 nm-es szoba található, ennek a végéből nyílik a pince. A ház tetőterébe egy külső lépcsőn lehet feljutni, itt egy másik helység található, amiből levesz egy nagyobb részt a terasz.

A terveink szerint a földszinten leválasztunk egy fürdőt és mellékhelységet, a fennmaradó rész pedig amerikai konyhás nappali lesz. A tetőtérben alakítjuk ki a hálót, itt szeretnénk a most teraszként funkcionáló területet is beépíteni, áthelyezni a falat. A hálóba vezető ajtó a pince boltozata felett található, a boltozat felé szeretnénk majd egy lábakon álló teraszt építeni, innen rá lehet látni a szőlőre és a közeli sziklákra is. Későbbi terveink között szerepel, hogy előrefele kibővítjük majd a házat, amit tudunk, ehhez igazítunk már a mostani felújítás során is.

  1. Egyelőre nincsen víz a telken, így az első lépés a víz bekötése, ezügyben harcolunk a hivatalokkal, jelenleg az önkormányzat jóváhagyására várunk. A Fejérvízhez tartozik egyébként Csókakő, a vízbekötés menetéről bővebben itt olvashattok az weboldalukon.
  2. Ezzel párhuzamosan új tetőt kap a ház, ennek az előkészítésének láttunk neki hétvégén, a férjem leszedte a lambériát, és kiszedte alóla a kőzetgyapot szigetelést.
  3. Az új tető építése közben áthelyezzük az erkélynél a falat, és mivel a későbbi hozzáépítéskor itt nem lesz ablak, két tetőablakot is beszereltetünk, a teraszajtó helyén pedig egy franciaerkély lesz. Szeretném a hálóba vezető (bejárati)ajtót is egy redőnnyel felszerelt teraszajtóra cserélni.
  4. A kőművessel az elemelti fal áthelyezésével párhuzamosan szeretnénk a földszinten is két új ablakot kialakítani, egyet pluszban a konyhához, egy fölső alblakot pedig a fürdőhöz.
  5. Mindenhol le kell vernünk a vakolatot, ezt valószínű folyamatosan fogjuk más munkálatok mellett végezni.
  6. Újra kell húzni a házban az összes elektromos vezetéket, és új kiállásokat is ki kell alakítani – ezeket nagyon pontosan meg kell terveznem, ki kell találnunk, hiszen a helységek nagyon picik, fontos, hogy praktikus legyen minden.
  7. Újra kell vakolni a falakat.
  8. Ezután következhet a gipszkarton falas fürdőszoba kialakítása.
  9. Majd a fürdő és a konyha burkolása.
  10. Az elektromos fűtőpanelek mellett szeretnénk téglakályhát is, ez az egyik sarokba kerül majd, a hőjét pedig a fölső hálóba is felvezetjük. Ezt apukám építi majd.
  11. Ha ezzel készen vagyunk, jöhet a padló burkolása fent is és lent is.
  12. A ház oldalában fel kell verni a benton, mert valószínű azért vizesedik a fal, mert a járda a szigetelés felett fut.
  13. És utoljára jöhet a dolog legjobb része, a bútorok beszerzése.

Alaprajz

Könnyű dolgom volt, bár nem kaptuk meg a ház eredeti terveit (a nyugdíjas tulajoknak már nem voltak meg a 80-as években készült dukumentumok), de építészmérnök nagypapám végtelenülprecízen felmérte és megrajzolta az egészet. Így ezekből a kézzel készült rajzokból dolgozhattam, a HomeStyler oldalán. Mivel pici a terület, fontos volt látni, hogy tényleg passzol-e minden, minden elfog-e férni ott és úgy, ahogyan szeretnénk.

foldszint_1_960
A földszint alaprajza

A földszinten a sarokban kap majd helyet a konyhapult és a mosógép, a túlsó oldalon egy pici négyszemélyes asztal, rakásolható, az asztal alá tolható székekkel. Az asztal mellé gondoltam a hűtőt. Fontos, hogy legyen itt is egy kinyitható kanapé, amin lehet aludni. A sarokba építendő téglakályha helyét jobb híján egy helység falaival ábrázoltam (nem volt a programban kályha). A pincét tárolásra szeretnénk használni, és valószínű ide tesszük be a bojlert is. A fürdőben nem szeretnénk tusoló tálcát vagy zuhanykabint, egyszerű, ajtóval leválasztott, épített zuhanyfülkét szeretnénk.

csokako_1_960
Így fest a lenti helység most

A csodás vasalatokkal készült bejárati ajtót jó lenne megtartani, hiszen olyan gyönyörű, és karaktert ad a háznak. Az ajzatbetont egyelőre nem tudjuk, fel kell-e szedni, vagy esetleg a fürdőszobai csövek vezetésére azt a módszert használjuk, ami a mostani, bérlet lakásunkban is, van, hogy készült egy “dobogó” a kád és a tusoló alá.

emelet_1_960
Az emelet alaprajza

Az emelet esetében a faláthelyezéssel egy 20 négyzetméteres tetőtéri szobát kapunk. Egy franciaágyat, szekrényt és a kölyöknek egy kinyitható kanapét szeretnék oda, és a tervek szerint még egy íróasztalnak is jut hely.

csokako_2_960
A tetőtér az erkélyre néző ajóval és ablakokkal

A legutóbbi munkás hétvégén a tető elbontásának láttunk neki. A tetőtérben fából készült lambéria takarta a szigetelést, ahogyan sejtettük felette elöregedett szigetelést találtunk. A gerendák sincsenek a legjobb állapotban, így jól sejtettük, új tető kell. Ezen a két képen jól látható, hogy néhány helyen a pala alatt nincs is kátrány, a szigetelés nejlon része pedig apró darabokra esett a bontás közben, annyira elöregedett.

csokako_3_960
A tetőtér a szigetelés és a lambéria kibontása után


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .