Tetőszigetelés sajátkezűleg

Tetőszigetelés sajátkezűleg

“Nem így terveztük…” – azt hiszem, sok házfelújítással foglalkozó poszt indulhatna ezzel a mondattal. Jó lesz, ha én is gyorsan hozzászokom ehhez. Szóval nem úgy terveztük, hogy mi szigeteljük újra a tetőtér beépítéses csókakői présházunk saját kezűleg. Hiába volt már meg az ács, közbejött a vírus. Mivel a tetőfelújítás egy tetemes összeg az egész házra fordítandó felújítási költségvetésből, nem mertünk ekkora kiadást vállalni ebben a kiszámíthatatlan helyzetben. De tudtuk, hogy a tető az egyik első lépés, amit egy ház felújítása során meg kell csinálni, és azt is tudtuk, nem halogathatjuk. Éppen ezért azt találtuk ki, a teljes szerkezetcsere helyett, újra szigeteljük belülről (a tető fedése – nem cserép – ezt tette lehetővé) mi magunk. Így néhány évvel tolhatjuk ezt a projektet, de viszonylag gyorsan lesz egy használható hálószobánk (a tetőtéri helység), ami nem elhanyagolható, lévén, hogy rengeteg munka lesz a házzal, a szőlővel és az esetek nagy részében a gyerekekkel érkezünk 100 kilométerre lévő otthonunkból, így muszáj lesz hétvégente ott aludnunk. A teljes tetőcserére pedig akkor kerül majd sor, amikor terveink szerint dupla ekkorára bővítjük majd a házikót.

csokako_teto_elotte_lamberia_960
a fenti tetőtéri szobában lambéria fedte a tetőt és a szigetelést és ilyen csodás tapéta

A ház tetejét kátrány és pala kombinációja borítja, így belülről kellett szigetelni. Mivel már az áccsal való egyeztetés előtt Robi, a férjem elkezdte leszedni a belülről a fenyő lambériát, tudtuk, a szigetelést teljesen megette az idő. Szerencsénk volt, mert a tető nem ázik be, a kátrány és a pala jól véd, de a kőzetgyapot és a hőtől apró darabokra eső nejlon felett már eljárt az idő. A bontás nem három teljes hétvégét vett igénybe, de három hétvégén keresztül zajlott. A szigetelést és a nejont zsákoba pakoltuk, míg a fenyődeszkákat egy kupacba halmoztuk, jó lesz még valamire felkiáltással. Ezeknek a szögtelenítését én csináltam egy teljes hétvégén keresztül, a derekam majd bele is roppant.

csokako_teto_bontas_960
a bontás legelső napja

Míg Robi “pihenésképpen” elment füvet nyírni a telken, mi a gyerekekkel kapartuk fent a tapétát, mert az is szörnyű állapotban volt. Bár a kicsi hamar megunta a spriccelést, a nagy különöseb élvezte főleg, hogy a létra tetején állva egy spaklival kaparhatja a tapétát, amit néhány helyen öt (!!!!) rétegben is felragasztottak, biztos, ami biztos!

csokako_tapeta_kaparas_960
míg Robi füvet nyírt, mi a tapétát kapartuk a falakról

Mikor az összes gerenda teljesen megtisztult a maradék szögtől is, jöhetett a szigetelést. Ezt Robi sniccerrel vágta méretre, majd két gerenda közé préselte őket. Hogy biztosan fennmaradjanak szögekkel és dróttal rögzítette. Ez a munkafolyamat viszonylag gyorsan ment.

csokako_szigeteles_960
Robi a szigetelést rögzíti drótokkal a gerendák közé

A bedrótozott szigetelésre felkerült a fólia, amit szögbelövővel rögzített a férjem a gerendákhoz. Majd erre kerültek a lécek, amikre azért volt szükség, hogy legyen mire felfogatni a gipszkartonokat, ami elfedi az egészet.

csokako_lecezes_960
a szögbelövővel rögzített nejlonra felkerültek a lécek

Nem egyszerű a hatalmas gipszkarton táblákat felemelni, tartani és rögzíteni egyszerre. Ehhez már segítség kellett. Szerencsére volt. A két fiú egy nap alatt feltette a nagy táblákat, ezeket vágni sem kellett.

csokako_gipszkarton_960
felkerültek a nagy gipszkarton táblák

Következő napra maradtak a kisebb részek, a gerendáknál lévő hézagok kitöltése. Ezt már Robi egyedül csinálta, ez megint egy napnyi munka volt, főleg mert nincs két egyforma gerenda és a párhuzamosságokkal is akadnak problémák.

csokako_gipszkarton_2_960
a kisebb gipszkarton darabok egy újabb hétvégén kerültek fel

A glettelés egy újabb három napot vett igénybe, négy 5 kilós glett el is fogyott. Ezután maradt a csiszolás, majd az újabb, telibe glettelés, hogy a festéskor minél simább legyen a felület. Egyelőre a festéssel még várunk, hiszen ebben a helységben még hátravan a villanyszerelés. Bár kábelcsatornában mennek a vezetékek, valószínű nem lesz elég újrahúzni őket, nem fognak elférni a vastagabb vezetékek, így vésni is kell. Szóval a festés még várat magára.

csokako_gletteles_960
a festés előtti lépés a glettelés

A tetőszigetelés számokban

A tető belső része, amit szigeteltünk körülbelül 30 nm.

A fatelepen 112 ezeret költöttünk, ott vettük meg
– a gipszkartont (ebből többet is vettünk, mint kellett volna, maradt 8 egész tábla, de később fel tudjuk majd használni)
– a léceket,
– a csavarokat,
– a szigetelést,
– a fóliát (ebből is maradt) is.

Emellett körülbelül 30 ezer forintot költöttünk el a Praktikerben
– szögbelövőre,
– glettvasra,
– glettre,
– glettszalagra,
– drótra.

A kőműves, aki a többi szakmunkát csinálta a ház körül azt mondta, elsőre nem is lett olyan rossz, ügyes a férjem. Biztos vagyok benne, hogy egy profi szem, látja benne a kezdők hibákáit, de abban is biztos vagyok, hogy jelenleg ez volt a gyerekek egészsége miatt is a legjobb és legolcsóbb megoldás arra a néhány évre, míg a teljes tetőszerkezet megújul.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .