Nappali téliesítve

Nappali téliesítve

Nagy kérdés volt, hogy idén jut-e még energia és pénz a kisház téliesítésére, vagy inkább lezárjuk a zord időszakra, és majd tavasszal térünk csak vissza. Mivel a kivitelezőink rengeteget csúsztak, így a nyáron nem tudtuk kiélvezni az itteni pihenést, folyton csak a munka maradt, nyaralni sem jutottunk le, úgy voltunk vele, az így megspórolt pénzt és azt, amit a szőlő hozott, beletoljuk a fűtésbe, hogy akár a szilvesztert is itt tölthessük.

Alapvetően két irányból szerettük volna megközelíteni a fűtés kérdést: kályha és elektromos panelok. A kályha gyorsan ad nagyon meleget, de hogy reggelre se faggyunk meg, kellenek az elektromos panelek, amelyek ráadásul egy minimális hőfokot is képesek tartani, akkor is, ha nem vagyunk itt, így megakadályozva azt, hogy bármi szétfagyjon a kégliben.

Elektromos fűtőpanelek

Az elektromos panel dolog egyértelmű volt, a Nobo márkától vettünk két panelt, egyet a földszintre, egyet az emeletre. A termékválasztója nagyon sokat segíti, melyik méret is a nekünk leginkább megfelelő. Mivel a kisház szigetelése jelenleg elég rossz, így kicsit nagyobb panelt kellett vennünk, mint ami a négyzetméter alapján kellene. A legalapabb designnal készült, Fjord típusból vettük a legnagyobb 40 cm magas verziót. A beszereléséhez nem kell különösebb tudás, fel kell fúrni a falra és bedugni a konnektorba. Nálunk már a villanyszerelés úgy történt, hogy a panelekhez lett igazítva.

csokako_nappali_6_1500
fotó: Séllei Lilla

Kályha

A kályha kiválasztása nem volt egyszerű, bár apukám, akinek ilyen végzettsége is van, adott néhány támpontot. Például, hogy nézzük meg a kéményünk átmérőjét, és ezt figyelembe a kályha kimeneti nyílásánál. A Bauhaus oldalán tök jó leírást találtam, mi a különbség a lemezkályha és az öntöttvas verzió között. Végül a egy öntöttvas elemekkel készült lemezkályha mellett döntöttünk, méretben, árban és teljesítményben is ez volt nekünk a legideálisabb.

Imádom ezt a kis sarkot, amit a lépcső alatt, a kályha körül alakítottunk ki. A horganyzott Ikea polc tökéletes fa és gyújtós tároló, a nyaranta kint használt kinyitható kisasztal pompás a Gabi barátnőmtől érkezett fotel mellé. A csipketerítő a dédimámé volt, ahogyan az arany színű képkeret is, amit üresen akasztottunk fel a falra.

csokako_nappali_1_1500
csokako_nappali_3_1500
csokako_nappali_4_1500
csokako_nappali_5_1500
fotó: Séllei Lilla


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .