Kertiszék újrahasznosított alapanyagokból

Kertiszék újrahasznosított alapanyagokból

Vannak olyan jó ötletek, amelyek bár pofon egyszerűek, a megvalósításukra mégis hosszú hónapokat kell várni. Ilyenek a most következő székek is, amelyekhez az alapanyagot még a nyáron, a szomszédunk sittes kukájából szedtem ki: három darab kerek Ikea szék. Már akkor kitaláltam, hogy ezek a jobb napokat látott ülőkék hogyan kapnak nálunk új esélyt fa ülőrésszel.

diy_hokedli_1_1500
fotó: Séllei Lilla

Télen nem nagyon barkácsoltunk, kihevertünk a tavaly nyári felújítást, pihentünk, kirándultunk. Ráadásul a székekhez a megfelelő faszeleteket sem tudtam beszerezni. Pár héttel ezelőtt azonban a szomszéd városban valaki faszeleteket hirdetett a Marketplace-n, potom áron, nekem pont megfelelő méretben. Miután beszereztem a szupercuki, nem teljesen kerek, inkább szivecske alakú faszeleteket, a székek lábait kiegyenesítettem, és négy-négy csavarral a fához rögzítettem. Mivel az ülőkéket kint szeretnénk majd használni nyáron a sütögető mellett, ezért lazúrral kentem őket be. Csak sötétbarna maradék lazúrom volt itthon, így azt használtam. A székek jó pár napja használatban vannak, és mit mondjak, pompásan vizsgáztak nemcsak ülőkeként, hanem lerakóasztalként is: erre teszem a könyvem és a kötésem vagy az ibolyás üdítőm, amikor kint élvezem a tavaszi napsütést.

szek_diy_1500
fotó: Séllei Lilla


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .