Diavetítés a kertben

Diavetítés a kertben

Nyáron szinte az ember megfeszül, milyen programot is szervezzen a kölyköknek? A 21. századi gyerekeket rengeteg inger éri, nehéz már őket lenyűgözni, éppen ezért a tovább pörgetés helyett, a lassulás az út a szórakoztatásukhoz – már ahogyan én látom. Ezért is szeretek lejárni a kis csókakői házunkba, ott a kertben, szinte a semmi közepén feltalálják magukat. A nyáresti programok sorát pedig idén kertmozival bővítettük.

kertmozi_1_1500
fotó: Séllei Lilla

A nagyobb gyerekek simán megvárhatják nyáron míg besötétedig, és egy rövid mesét végig tudnak hallgatni. Csak egy hosszabbítóra és egy diavetítőre van szükség. Én a nézőteret nyugágyakból alakítottam ki, ebbe jól be tudnak egy-egy takaróval kuckózni. De a héten vittünk le óriás párnákat is, amikre később akár le is ülhetnek a földre. A vetítővászon egy egyszerű lepedő, és hogy a kötélre felcsipeszelve az enyhe szellő se mozgassa binder csipesszel egy fa lécet erősítettem az aljához – kitűnően fixálta. Persze a kötelező popcorn sem maradhatott el, amit én már jó ideje dobozos kiszerelésben vásárolok, és fazékban, minimális olajjal pattogtatot ki a tűzhelyen.

kertmozi_2_1500
fotó: Séllei Lilla



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .