Én és a lila
Ez a poszt rólam és a lila színről szól. Hogy miért? Mert a lila szín hároméves korom óta fontos szerepet játszik a ruhatáramba, bár kisebb kihagyás után, csak pár éve kezdtem el újra felfedezni. Annak ellenére, hogy semmiféle tudatosság nem volt bennem, sőt ez nálam hamarabb is kezdődött, de 2018-ban a Pantone is egy lila árnyalatot választott az év színének.
“Lija színű lambada szoknyát szeretnék!” – mondtam három éves koromban, a negyedik szülinapom előtt. Anyám meg fogta a fejét, hogy ó te jó ég honnan szerezzen 90-ben egy ilyen pici méretű, ráadásul lila színű lambada szoknyát. De megoldotta. Varrt egyet! (Azt hiszem innen datálódik az a zsigeri válasz, hogyha valami nincs a ruhatáramba, akkor azt megvalósítom magam.) Persze majdnem négyévesen csak az vezérelt, hogy a Lilla név majdnem olyan, mint a lila, tehát úgy éreztem nekem ezt a színt kell szeretni.
És talán ugyanebből az okból később, már felnőve mellőztem ezt a színt. Aztán jó tíz évvel ezelőtt jött egy azóta is tartó vibráló pink mánia, amihez pár éve a lila is csatlakozott. A kislányom születésekor vettem egy mintás, de nagyrészt lila cipőt, amit azóta is imádok – azt hiszem itt kezdődött. Aztán nyáron turiztam egy lila kimonót, majd vettem egy Verkstaden sapit (ezt lehet hogy 35 fok felett sem lehet majd lerobbantani a fejemről), és a most készült Lilla Sellei Bags #nemtaskak ingruhák közül is a lila lett a kedvencem. Mengyán Eszter színtanácsadóm azt mondja, jól áll, hordjam bátran! Nektek van ilyen régóta és ennyire imádott színetek?
