Munka otthon, produktívan
Március közepén, amikor elrendelték az első korlátozásokat, nem volt kérdés, hogy a műhelyemet hazaköltöztettem, és itthon folytatom tovább a munkát. Bár 2012 óta dolgozom így-úgy home office-ban, még ennyi tapasztalattal is szembesültem néhány kihívással. Pár praktikus infót szeretnék ezzel kapcsolatban megosztani, és arra is adok néhány tippet, hogyan töltsük el szakmai szempontból hasznosan a csökkent munkaidő miatt felszabadult időnket.
Rendezkedj!
Sokáig, a gyerekeim születésétől fogva dolgoztam itthon home office-ban, de két évvel ezelőtt a vállalkozásom kinőtte a nappalinkat, így egy külön műhelybe-irodába költöztem. Most mégis úgy döntöttem, március közepén, hogy a vállalkozásom visszatér a nappalinkba, így egyszerűsítettem az életünket, és így nem kell napi szinten elhagynom a lakást.
Amikor hazaköltözött az irodám, pont itt volt nálunk anyukám, így rengeteget segített. Míg ő főzött és a nagyobbik online tanult, addig én pakoltam, rendszereztem, selejteztem. Erre ráment egy teljes napom, de nagyon fontos volt, hogy ezt elvégezzem, ez alapozta meg ugyanis, hogy a következő, karanténban töltött heteket komfortosabban töltsük.
Helyet kellett csinálni, nemcsak az én “irodámnak”, de a gyerek “iskolájának” is, ehhez pedig rendezkedni kellett. Asztalok kerültek arrébb, felesleges dolgoktól szabadultunk meg.
A férjem ötlete volt, hogy az íróasztal kerüljön a teraszablak elé, én először ezt elleneztem, de aztán ahogy nap, mint nap itt dolgoztam, rájöttem, milyen jó. Egyedül a régi, kissé lekoszlott függöny zavart, ami rengeteg fényt el is vett. Ezért lecseréltem a függönyt – ez a pár ezer forintos befektetés jobbá tette a mindennapjaimat, kellemesebbé a munkát. A Bonprix oldaláról rendeltem, egyrészt így megspóroltam egy boltba menetelt, másrészt hatalmas kínálatból tudtam választani, nemcsak a minták tekintetében, de méretben is. A függöny ráadásul jóval kedvezőbb áru volt így, mintha akárcsak magam varrtam volna, 8.499 forint volt.
Tehát, csak javaslom, ha nincs kényelmes munkához való íróasztalod vagy éppen széked, cseréld le, mert növeli a komfortérzetet, így a hatékonyságot is.
Segítségre van szükséged?
Anyukám, aki egy iskolában iskolatitkár, sosem dolgozott home office-ban. Ő annak a korosztálynak a tagja, akik sose csináltak ilyet, de most rengetegen otthoni irodába kényszerültek közülük is. Anyukám az első hét után panaszkodott, hogy rengeteget dolgozik, sokkal többet, mint a munkahelyén, fel sem áll a géptől, mert úgy érzi otthon, nem olyan produktív, amikor pedig az elvégzett munka alapján az eszével tudja, ez nem igaz. Egyből azt javasoltam neki, beszéljen Boró barátnőmmel, aki az időgazdálkodás szakértője, és online home office Paretolanya.hu oldalán konzultációt is tart.
Felszabadult időd? Tanulj!
Sokaknak kevesebb a munkájuk, mint egyébként, hiszen nem pörögnek úgy a cégek sem. Én is így vagyok ezzel, nem jön annyi rendelés, nem kell a végső határig pörögni. Én ezt nem bánom, nem tragédiának, hanem inkább lehetőségnek fogom fel: tanulok, képzem magam. Tavaly végeztem a Práter kétéves fotográfus képzésén, és tudom, családfotózásban és termékfotózásban szeretnék fejlődni. Így hát kerestem erre való kurzusokat. A Skillshare oldalán szuper fotós órákat vettem, feliratkoztam Szabó Ági kurzusára is, és rengeteget gyakorolom az online szerzett tudást.
De tanfolyamokból nincs hiány, például a Nikon is ingyenessé tette a kurzusait, sőt a MOMA fotós órái is ingyenesek. De rengeteg témában találni online tanfolyamot például a hazai Webuni vagy a nemzetközi Udemy, Domestika oldalakon, de kötni vagy horgolni Youtube videókból is megtanulhatunk.