A nagy DIY esküvő

A nagy DIY esküvő

Túl vagyunk a lillarobiwedding projekten, aminek az előkészületeiről szóló posztokat itt mind megtaláljátok. Sok munkánk volt benne, mivel a költségvetésünk nagyon-nagyon alacsony volt, és szerettünk volna minél több mindent mi magunk elkészíteni, megcsinálni. Semmiképpen nem egy hagyományos lagzis esküvőt akartunk!

Az esemény helyszínét már jó régen, még tavaly nyáron kinéztük. A lórévi Zichy kápolna egy csodálatos, kissé romos kápolna, ami a 230 lélekszámú Lórév mellett található a Duna árterében a fasorral szegélyezett gát oldalában. Csodás. Szerencsénkre a kompnál van egy kocsma, így az italokat onnan rendeltük, a kocsmáros (aki egyben a kompos is) nagyon segítőkész volt. (Igazából mindenki az volt, Emőkének az anyakönyvezetőnek külön köszönet a rugalmasságért és a sok-sok kedvességért és lelkesedésért!)

Persze esőtervünk is volt, ami sajnos kellett is, ugyanis a hajnaltól szemerkélő eső a kápolna előtti magas füvet úgy eláztatta, hogy nem tarthattuk ott sem a szertartást sem a pikniket. Az időjárás nem volt kegyes. Így a kocsma fedett kerthelyiségében rendeztük be a főhadiszállást, a szertartás pedig a mellette található lenyírt füvű réten volt. Persze a kápolnánál minden szebb lett volna, de sebaj, délutánra kisütött a nap, így oda tudtunk menni fotózkodni, és a vendégek is elsétáltak felfedezni ezt a csodát. De jöjjön inkább egy képes beszámoló! A fotókért ezúttal is köszönet a Pixel Műveknek.

lillarobiwedding_pixelmuvek_ruha_1_550fotó: Pixel Művek

lillarobiwedding_pixelmuvel_ruha_2_550fotó: Pixel Művek

A délelőtti pakolás és szervezkedés után az öltözködésre mindösszesen fél órám maradt sminkkel, hajjal mindennel együtt (ezt is magam csináltam). Bőven elég volt ennyi idő. A ruha egy csipkeréteggel felturbózott NON+ ruha volt, amit egy hosszú ujjú NON+ felső egészített ki. A ruhaválasztásnál az volt a legfontosabb, hogy pocakkompatibilis legyen, azaz bármekkorára is nő addigra a hasam, kényelmesen beleférjek. A virágos öv, gyűrű, fejdísz és a textilvirágból készült csokor, valamint a cipő mind saját készítésű.

lillarobiwedding_pixelmuvek_catering_1_550fotó: Pixel Művek

A meghívó grafikáját teljes egészében Robi tervezte, sőt a nyomdai munkákat is ő végezte. A meghívó elemeivel  készített táblákat, matricákat, díszítettünk üvegeket és ragasztottunk a rizses zacskókra is.

lillarobiwedding_pixelmuvek_dekor_1_550fotó: Pixel Művek

A köszönőajándékok natúr, barna papírzacskóba csomagolt virághagymák voltak, az örömapák pálinkát, az örömanyák pedig virágot kaptak. Az örömanyák csokrát én kötöttem, a gallyakat együtt gyűjtöttük, a kerámiavirág csakúgy mint az én csokrom apró kerámiavirágai a Bokrétából érkeztek, a vörös textilrózsát pedig én varrtam.

lillarobiwedding_pixelmuvek_szelforgok_1_550fotó: Pixel Művek

A fiúknak készített ajándék kitűzők és a lányoknak szánt karkötők/hajgumik a dédipapám saját, fából készített katonaládájában kaptak helyet. A körülbelül 250 darab szélforgó megvarrásában Kati néni és az anyósom, Erzsike segített.

lillarobiwedding_azentortam_pixelmuvek_emlekkonyv_1_550fotó: Pixel Művek

A meghívón szereplő program nagy méretben is olvasható volt, és sokan írtak kedves gondolatokat az emlékkönyvként funkcionáló gördeszkánkra is. A gördeszkás emlékkönyv Robi műve, aki megnyomott egy öntapadós lapot, amit a deszkára ragasztott, erre aztán fehér akrillfilccel írhattak a vendégek.

lillarobiwedding_pixelmuvek_torta_1_550fotó: Pixel Művek

A tortát Az én Tortám szállította. Niki ezzel az egyszerű, fotókkal és virágokkal díszített tortával nagyon eltalálta az ízlésünket. A torta tetejét dédimamám régi fényképezőgépe díszítette.

lillarobiwedding_pixelmuvek_cupcake_1_550fotó: Pixel Művek

Zsuzsi barátnőm most is szállította a már szokásossá vált pink habbal dekorált cupcake-jeit – stílusosan a nászajándékba szánt muffinos hűtőtáskában.

lillarobiwedding_azentortam_kekszek_1_550fotó: Niki

Niki kézzel festett, akvarell hatású kekszeket is hozott, a szivecske alakúakat pedig anyukám sütötte.

lillarobiwedding_pixelmuvek_kaja_1_550fotó: Pixel Művek

Kis zsírosbödönben volt popcorn, de szélforgó alakú csokiskekszeket is lehetett kóstolni. A sütikbe szúrt szélforgós tortadíszek is saját kreációk.

lillarobiwedding_pixelmuvek_gyuruk_1_550fotó: Pixel Művek

A gyűrűtartó egy Butlers-ben vett kerámiapohár volt, amire unokahúgom (aki gyakorlott kerámiafestő) festette fel a nevünket meg a dátumot. A pohárba a mohát Bálint kereste a helyszínen.

lillarobiwedding_pixelmuvek_gumicsizmak_1_550fotó: Pixel Művek

Az időjárás nem volt kegyes. Kellettek a gumicsizmák!

lillarobiwedding_pixelmuvek_kishajok_1_550

fotó: Pixel Művek

Anyukám és a kórustársai több, mint 150 papírhajót hajtogattak le olyan A/4-es papírból, amire előzőleg rányomtatták a nevünket és a figurákat a meghívóról. A szertartás után mindenki elengedhetett egy kishajót a Dunán. Ez ugyan Robi last minute ötlete volt, de milyen jó, hogy megvalósítottuk, mert nemcsak a gyerekek élvezték!

lillarobiwedding_pixelmuvek_pakk_1_550fotó: Pixel Művek

Orsi barátnőm (Pixel Művek) nemcsak, hogy végigfotózta az esküvőnket, de csodás dobozban tálalta a kész képeket. Imádom! Nem is lesz szükségünk albumra, maradnak a dobozban, ahonnan bármikor elő lehet őket venni nézegetni.

lillarobiwedding_pixelmuvek_erdo_1_550fotó: Pixel Művek

Ilyen csodaszép fasor húzodik a kápolna mögött, a gát tövében.

lillarobiwedding_pixelmuvek_cipok_1_550fotó: Pixel Művek

Az én cipőmet Bálint tervezte. Robi szettjét és Bálint összeállítását lazára vettük.

lillarobiwedding_pixelmuvek_cola_1_550fotó: Pixel Művek

A bőrdzsekit az utolsó pillanatban vettem, de milyen jól tettem, szerintem szuper vagány volt a pocakkal és az esküvői ruhával, ráadásképpen pedig nem is fáztam!

lillarobiwedding_pixelmuvek_ketten_1_550fotó: Pixel Művek

lillarobiwedding_pixelmuvek_ketten_2_550fotó: Pixel Művek

lillarobiwedding_pixelmuvek_kapolna_1_550fotó: Pixel Művek

Szertartás és piknik
Helyszín:
Lórév – Zichy kápolna és Duna part

Vendégek száma: 70 fő
Költségvetés: DIY // low budget



1 thought on “A nagy DIY esküvő”

Hozzászólás a(z) kingha bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .