DIY sárkányos pulcsi karácsonyra
A tavalyi fekete, éjfúria pulcsi olyan sikert aratott, hogy Bálint már idén, októberben közölte,most is hozzon egy sárkányos pulcsit a Jézuska.
Mivel egy újabb éjfúria pulcsit nem akartam készíteni, és egy konkrét sárkányt sem mondott Bálint, ezért a fantáziámra és a bolti kínálatra hagyatkoztam. Sima, kapucnis, cipzáros pulcsit szinte lehetetlen venni. A H&M-ben hosszas keresés után egy narancssárga pulóvert találtam csak Bálint méretében, így ez határozta meg a sárkány színét.
Ahogyan tavaly, úgy idén is a pulcsi színével azonos polár anyagból készültek a szárnyak. A szárnyakhoz a tavaly elrakott szabásmintát használtam (milyen jó, hogy sosem dobok ki semmit, tavaly háromszor rajzoltam újra, mire megfelelő lett), és a kivágott anyagot a pulcsi ujjának varrásvonalához, valamint az oldalsó varrásvonalhoz rögzítettem. Míg oldalt tudtam géppel varrni, addig az ujjaknál kézi varrást kellett alkalmaznom. Szemek idén is kerültek a kapucnira, de szarvak helyett most inkább cakkos tüskéket varrtam a cipzár két oldalára.