Geisztcsákó, egy omladozó kastély és egy 200 milliós park

Geisztcsákó, egy omladozó kastély és egy 200 milliós park

Hét-nyolc évvel ezelőtt látogattunk el először a Kondoros mellett található Battyhány-Giest kastélyhoz – őszi kirándulási célnak tökéletes, ha Békéscsaba 30 kilométeres vonzáskörzetében szeretnénk maradni. Az első kirándulásunkkor a Giesztcsákónak vagy Csákópusztának nevezett terület elég gazos volt, a Batthány Lajos által ületett fát is csak azért lehetett viszonylag könnyen megtalálni, mert körbe volt kerítve. Azóta nem sok minden történt a kastéllyal, megközelíteni ugyan könnyebb, mert 2015-ben 200 millióért a park területét rendezték. Az is látható, hogy minimális állagmegóvási munkák történtek a kastélyon, de összességében nagyon rossz állapotban van. A kastély saját felelősségre látogatható, a parkba szabadon be lehet sétálni.

geisztcsako_9_960fotó: Lilla

A kastély története

A kastélyt az 1850-es évek környékén kezdte el építeni a Battyhány család klasszicista stílusban Pollack Ágoston tervei alapján. A kastély bérlője 1858-tól, majd később tulajdonosa a gyulai Geist Gáspár és családja lett. A bérlők Ybl Miklós tervei alapján romantikus sítlusban építették át, ekkor készülthetett el a parkban található neoreneszánsz stílusú kápolna és kripta is. A tulajdonjog 1871-ben került a Geist családhoz.

A park különleges fája a Batthyány fa, amit 1848-ban ültetett a miniszterelnök, még ma is látható. Érdekesség továbbá, hogy 22 éven keresztül, 1858-tól Petőfi Sándor öccse, István itt szolgált gazdatisztként.

A második világháborúkor a Gieszt család elmenekült, a gazdátlan kastélyt kifosztották, majd TSZ központként és iskolaként is funkcionált. Jelenleg a kondorosi önkormányzat tulajdonában van.

geisztcsako_10_960fotó: Lilla

Mi a pincétől a padlásig bejártuk a kastélyt, de tényleg nem árt vigyázni: a lépcsők omladoznak, sok helyen a födém sem stabil, a pincében is óvatosan kell járni. Látszik, hogy a kastély egyes épületeit még nem olyan régen is használták – linóleum, csempézés tanuskodik erről.geisztcsako_8_960
geisztcsako_4_960
geisztcsako_3_960
geisztcsako_2_960
geisztcsako_1_960
geisztcsako_6_960
geisztcsako_5_960

geisztcsako_7_960fotó: Lilla



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .