DIY pörgős szoknya

DIY pörgős szoknya

Gyerekkorom kedvenc szoknyája egy nagyon pörgős, nagyon fodros, barack színű darab volt. Anyukám varrta, még most is megvan. Na, amikor megkaptam a Bloomtex virágos anyagmintáját, rögtön tudtam, ebből bizony egy hasonló, csodás, pörgős szoknyát kell varrnom a lányomnak.

szoknya_960
a maradék anyagból készült egy kis kendő és egy textillel borított hajgumi is

Mire volt szükségem?

A szabásminta már készen volt, a Merida jelmezhez készített minta alapján dolgoztam. Ezenkívül kellett még 2 cm-es gumi, gombostű, olló, varrógép és fehér cérna. Itt látjátok a kellékeket, lejebb pedig a lépéseket és a hozzájuk tartozó leírást.

diy_porgos_szoknya_kellekek
1 méter 1,5 méter széles anyag, szabóólló, szabásminta, gombostű, 2 cm-es gumi, cérna és egy varrógép
diy_porgos_szoknya_lepesek_1
Első lépésként feltűztem a szabasmintát a kettéhajtott anyagra, így egyszerre a szoknya mintkét felét ki tudtam szabni.
diy_porgos_szoknya_lepesek_2
A kiszabott egyik darab.
diy_porgos_szoknya_lepesek_3
Ezután a két kiszabott szoknyafelet színűkkel összeforgatva összetűztem.
diy_porgos_szoknya_lepesek_4
Az oldalaikat cikk-cakk és egyenes öltéssel is géppel összevarrtam.
diy_porgos_szoknya_lepesek_5
Ezután kivágtam egy csíkot, ebből készült a szoknya gumis dereka.
diy_porgos_szoknya_lepesek_6
A derékrészhoz a csíkot szabjuk picit hosszabbra, mint a derékrész kerülete.
diy_porgos_szoknya_lepesek_7
A gumis derékrészt kettéhajtva varrtam fel a szoknyára.
diy_porgos_szoknya_lepesek_8
Ezután kívülrűl is letűztem egy varrással.
diy_porgos_szoknya_lepesek_9
A szoknya alját duplán visszahajtottam, betűztem és levarrtam.
diy_porgos_szoknya_lepesek_10
Végül a gumit fűztem a derékrészbe.
diy_porgos_szoknya_kesz_1
A kész szoknya.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .