Kirándulás: Lillafüredtől Sirokig

Kirándulás: Lillafüredtől Sirokig

A Miskolci Hordozós Klub meghívására szombaton egy vásáron vettünk részt, de úgy gondoltuk, összekötjük a kellemest a hasznossal: dolgozunk és kirándulunk is. Péntek este már Miskolcra utaztunk, másnap délelőtt vásároztunk, utána bejártuk Diósgyőrt és Lillafüredet, másnap Szarvaskő, Szilvásvárad, Sirok és Recsk következett. Az úti beszámoló mellet ezúttal is hoztam hasznos infókat, konkrét, letesztelt szállás tippeket.

Borangolás Miskolcon

A szombati vásár reggel 9-kor kezdődött, gyakorlati okokból péntekre Miskolcon foglaltam szállást, így nem kellett másnap korán kelni és rohanni. A Booking.com ajánlatai közül az egyik legolcsóbbat, a RigóLakot választottam, és hatalmas pozitív csalódás volt. A szállás kényelmes, jól felszerelt, és a központban helyezkedik el.

Egy miskolci ismerősöm előző héten ugyan felhívta a figyelmemet, hogy pont ezen a hétvégén rendezik meg a Borangolást az Avason. De annyi dolgom volt, hogy azzal a lendülettel, ahogy megkaptam az infót, el is felejtettem. Szerencse, hogy a szállásunk az Avas mellett volt, így ott egyből észrevettük, most van a Borangolás. Több pince nyitva van ilyenkor az Avason, különböző koncertek és programok vannak. Bora, a kislányunk volt a leglelkesebb a zene hallatán, mindenképpen meg akarta nézni. Egy-két órát bolyongtunk a hegyen, két pincében kóstoltunk bort, nagyon jól éreztük magunkat.

Diósgyőr és Lillafüred

A szombat délelőttöt a vásárban töltöttük, ami szuper volt, le a kalappal a helyi hurci klubos csajok előtt, ahogyan ezt megszervezték. Kicsivel egy óra után végeztünk, ekkor indultunk Diósgyőrbe. Mivel már ebédidő volt, úgy terveztük, ott ebédelünk. A vár lábánál találtunk is egy kerthelyiséges csárdát.

diosgyor_2_960
Diósgyőri Vár /// fotó: Lilla

A vár szuper program, ne hagyja ki senki. Láttunk egy nagyon érdekes és roppant vicces fegyverbemutatót, és több korhű ruhába öltözött idegenvezető is sétálgatott a falak között, ezért a kislányunk teljesen odáig volt. Nagyon tetszett, hogy a vár egyes termei, például a fűszerraktár igazi fűszerekkel van tele, és volt egy korhűen berendezett fürdőszoba is.

Ezt követően mentünk Lillafüredre, ahol körülbelül egy órát sétáltunk. Sajnos, mire odaértünk a barlangok már bezártak, az Anna barlang 16 óréig, míg a Szent István barlang 17 óráig van nyitva.

Szombat este Szarvaskőn foglaltam szállást az Öko-Park Panzióban. Nagyon kellemes hely, kedves kiszolgálással, ide valószínű nyáron visszatérünk, leteszteljük a kemping részleget is.

Szilvásvárad, Sirok és Recsk

A szarvaskői reggeli után megnéztük a falu szélén található ószerest, ahonnan egy szuper, katonai ládával jöttünk ki. De volt itt mindenféle csecsebecse: régi szőttesek, porcelán teáskészletek, könyvek, játékok, régi ágyvégek…

oszeres_960
Cuccok a szarvaskői ószeresnél /// fotó: Lilla

Az aznapi kirándulást Szilvásváradon kezdtük, és utólag látjuk, milyen jó választás volt, elkerültük a tömeget. Már kicsivel 9 után Szilvásváradon voltunk, de mire leparkoltunk és elsétáltunk a kisvonathoz, az éppen elment (minden óra 30-kor közlekedik a Szalajka-völgy felé, és egész órakor jön vissza). Mivel nem akartunk egy órát várni, úgy döntüttünk a 3,5 éves gyerkőc ellenére elindulunk gyalog, és majd visszafelé jövünk a vonattal. Bár ez így a nehezebbik verzió volt, mivel fölfelé kellett gyalogolnunk.

Aki családdal, gyerekkel tervez menni, annak csak javasolni tudom, hogy vigyenek a kisovisoknak futóbiciklit, mert a terep, ahogyan babakocsinak is, tökéletes erre is.

Érdemes reggel érkezni, mi így teljesen elkerültük a tömeget, a visszafelé tartó vonaton is körülbelül egy tucat ember ült, míg a felfelé tartó szerelvény teljesen tömve volt.

szalajka_960
A Fátyol-vízesés /// fotó: Lilla
szalajka_2_960
A visszafele út a kisvonattal /// fotó: Lilla

Szilvásvárad után beiktattunk egy ebédet Pétervásárán, az Arany Kakas Fogadóban. A kisnánai vár is jó program lehet a környéken, de mivel azt korábban már láttuk, ezért Sirok felé vettük az irányt.

A siroki vár alján egy fizetős parkolóban kell hagyni az autót, innen körülbelül 15 perc gyaloglással érhetjük el a hegy tetején található várat. A romos várban találunk kiállítótereket, és nyugodtan felfedezhetjük az ugyan nem kivilágított, de kiépített, sziklába vájt járatokat is, amelyek többnyire lőrésekhez vezetnek.

sirok_960
A siroki vár /// fotó: Lilla
sirok_2_960
A várhoz vezető úton rengeteg gyíkot láttunk /// fotó: Lilla

A kirándulásunk utolsó állomása a recski kényszermunkatábor volt. Bár a Google szerint csak 15 óráig tart nyitva, mivel Bora aludt a kocsiban, úgy gondoltuk, próba szerencse, teszünk arra egy kitérőt. És milyen jól tettük! Este 17 óráig tart nyitva az emlékhely, ahova 500 forintos jelképes adományért cserébe léphetünk be. Egy kiállítótér van az emlékhelyen, és egy eredeti állapotnak megfelelően felépített és berendezett barakk található. Rajtunk kívül senki nem volt az emlékhelyen, és mivel felváltva őriztük a kocsiban alvó gyereket, felváltva barangoltuk be. Borzasztó volt.

recsk_2_960
A recski kényszermunkatábor /// fotó: Lilla


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .