Liliputit a játékbabáknak is!
Borát születésétől kezdve hordozom, nem csoda tehát, ha az ősszel született kistesó után Bálint az első közös karácsonyra egy általam varrt, mei-tai típusú hordozót kapott.…
életmód blog
Borát születésétől kezdve hordozom, nem csoda tehát, ha az ősszel született kistesó után Bálint az első közös karácsonyra egy általam varrt, mei-tai típusú hordozót kapott.…
Mi már körülbelül egy hónapja tudjuk, hogy a Liliupti 27-28-as és 29-30-as lábnak megfelelő méretben is piacra dobja méltán népszerű Liliputi puhatalpú cipőit.…
Nyáron napi szinten használunk strandoláshoz a plédet, lepedőt. Szerencsések vagyunk, hogy a társasházunk kertjében van egy közös használatú medence, így a hőség elől odamenekülünk.…
Mióta együtt vagyunk a férjemmel, azóta grillezünk. Kezdetben a nyaralóban, a Velencei-tó mellett, egy éve pedig a társasház kertjében.…
A legjobb kirándulások mindig akkor kerekednek, amikor céltalanul elindulunk. Így volt ez pár hete is, amikor a Duna felé vettük az irányt, végül pedig Szentendrén, majd egy spontán ötlettől vezérelve a Skanzenben kötöttünk ki.…
Idén nyáron ünnepelte második születésnapját az anyukák és a gyerekek kedvenc meglepetésdoboza a Mommy Mia box.…
Nyakunkon a fesztiválszezon, ilyenkor újra és újra felmerül a tökéletes és trendkövető “fesztivál szett” kérdése.…
Szuper kis születésnapi murin vagyunk túl. Bár Bálint csak június 20-án lesz 5, de most hétvégén előre megünnepeltük a családdal, aztán persze az ovistársakkal is.…
Sokat ismételt tény, hogy a nappali a családi élet színtere, és nincs ez másképpen nálunk sem.…
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az én gyerekeim a kert játszótérig nem indulnak el élelem nélkül – csak úgy mint Micimackó.…
Holnap lesz óvodai évzáró. Ilyenkor illik megköszönni a pedagógusok éves munkáját.…