A fa kisház projekt

A fa kisház projekt

Mikor nekiláttunk a kis présházunk felújításának, és a tetőtérből lekerült jó sok lambéria, elhatároztam, ebből építek a nyáron kisházat a gyerekeknek. Aztán úgy adódott, hogy a leszerelt lambéria másra kellett: ebből építette meg Pálmai Gabi, a LOM Design Show tervezője a konyhapultunk folytatását – de ez egy másik történet, erről egy másik posztban mesélek majd. Szóval a faanyag elfogyott, és sajnos időm sem lett volna az építésre. Így a kisház projekt Bora lányom szülinapjára tolódott, amikor az egész család összedobta az ajándékra szánt pénzt, és közösen megvettük ezt a fenyő kisházat a Bauhaus-ban. Így az építés helyett a legkellemesebb munka hárul rám, a kisház festése, csinosítása! A buli szeptember közepén lesz, így még van egy kis időm a munkára. Erről a projektről mesélek most egy kicsit.

hazikok_1500
képek: Pinterest

A Pinteresten gyönyörű gyerek faházakat találni, amelyeket egytől egyig a kiegészítők és a színek varázsolnak bájossá. Bevallom, régóta van egy ilyen mappám, imádom nézegetni őket (talán azért, mert gyerekkoromban nekem is volt egy, amit ugyan csirke keltető ládából épített az apukám, de padlószőnyeg és villany (!!!) is volt benne). Nekem nagy kedvencem a fehér szín, a kicsit vintage hangulat, a kiegészítők tekintetében pedig az apró bútorok, sok növény, a fényfüzérek és zászlós girlandok. Szóval egy olyan otthonos, csajos kuckó. Örültem, amikor megtudtam, hogy a webshopon látható főképpel ellentétben a megvásárolt faház natúr színű, hiszen így nagyon jó alapot ad arra, hogy a nekünk tetsző stílusúvá tuningoljuk.

fa_kishaz_960

Először is készítettem egy tervrajzot: mindenképpen fehérre festjük az egész házat, és vásároltunk hozzá pici, előre gyártott kerítst, ami szintén fehér színt kap majd (fontos, hogy kültérre való fa festéket vegyünk). A kerítésnek köszönhetően a házikónak lesz egy pici előkertje, egy igazi kis gyerekbirodalom lest.

Függönyt is mindenképpen szeretnék az ablak és az ajtó elé tenni, mert ez nagyon otthonossá teszi. A Jysk-ben vásároltam egy réz színű függönykarnis, erre kerül majd az ajtó előtti függöny, az ablak előttit a tervek szerint egy vitrázs rúdra akasztom majd.

A nyitott, üveg nélküli ablak jó lehetőség, hogy akasztós virágládát tegyünk rá. Ezt elég nehezen kaptam, így a nyár végén, de a Bauhaus-ban ezt is találtam, szép fehér fémet. A Kikben vásároltam egy hasonló stílusú fehér kis madárkalitkát, ebben kövirózsát szeretnék ültetni, és a házikó oldalára vagy a kerítésre felakasztani.

A házikó tetejét mindenképpen be szeretnénk vonni zsindellyel, hogy még ellenállóbb legyen, a házat magát pedig egy kavicságyra tenni, hogy alulról se érje annyira a víz.

kishaz_terv_2_960
kishaz
csipkefüggyöny – Ikea /// dream felirat – Jysk /// kép kerettel – Pepco /// virágkaspó – Bauhaus /// “medvebőr” – DIY /// fehér dekor kalitka – Kik /// ülőpárna – Jysk /// kerítés elem – Bauhaus

Belülre vettem pár bájos kiegészítőt, ami a natúr színvilágban mozog. Ülőpárnákat, képkeretet, motiváló feliratot a Pepco és a Jysk-ben szereztem be, a “medvebőrt” pedig saját kezűleg vágom majd ki műszörméből, ami pont akad a varrós szekrényben.

A függönyhöz az anyagot még be kell szereznem, és megvarrni, ugyanebből az anyagból tervezek egy zászlós girlandot is varrni. Szeretnénk készíteni egy vízlepergetős textillel bevont szivacsot is, hogy legyen hencsergő rész is a házikóban.

Kézzel akarok festeni egy táblát, ami jelzi, kié a kégli, hogy ez végül a homlokzatra vagy táblaszerűen a kerítés mellé kerül, majd elválik még… Nos, ezek a tervek, van bő két hetem a megvalósításra.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .