Legfrissebb posztok

Meseházikó a szőlőtőkék között

Meseházikó a szőlőtőkék között

A gyerek faház terveit már ebben, a korábbi posztban megismerhettétek, most pedig itt az ideje, hogy bemutassam a végeredményt!…

A fa kisház projekt

A fa kisház projekt

Mikor nekiláttunk a kis présházunk felújításának, és a tetőtérből lekerült jó sok lambéria, elhatároztam, ebből építek a nyáron kisházat a gyerekeknek.…

Burkolatok a présházba

Burkolatok a présházba

Szerencsénk van, szuper generál kivitelezőt találtunk, így minden alapanyagot, kelléket ő szerez be, nekünk csak a csaptelepeket és a burkolatokat kellett megvenni, leszállítani.…

Nyolcadik szülinap: A tudós party!

Nyolcadik szülinap: A tudós party!

Valljuk be: a kiskamaszok kiszámíthatatlanok. Éppen ezért én már a fiam legutóbbi zsúrjával le is mondtam a tematikus, mesés, szuperhősös bulikról azzal a szomorú felkiáltással, hogy jövőre az én nagy fiam már biztosan nem is akar ilyesmit!…

Tetőszigetelés sajátkezűleg

Tetőszigetelés sajátkezűleg

“Nem így terveztük…” – azt hiszem, sok házfelújítással foglalkozó poszt indulhatna ezzel a mondattal.…

Pimpeld fel pomponokkal a farmerszoknyád

Pimpeld fel pomponokkal a farmerszoknyád

A farmerszoknyák újra hatalmas szeletet szakítanak maguknak ki a divatból, mindenféle hosszban és szabásban divatba jöttek újra.…

Házi jégkrém gyümölcslevesből

Házi jégkrém gyümölcslevesből

Szóval az úgy történt, főztem egy fazék gyümölcslevest, eperből egyszerű recept alapján.…

DIY jógamatrac tiszító

DIY jógamatrac tiszító

Sokat edzel otthon mióta karantén van? Minden nap használod a jógamatracod?…

Én és a lila

Én és a lila

Ez a poszt rólam és a lila színről szól. Hogy miért?…

Munka otthon, produktívan

Munka otthon, produktívan

Március közepén, amikor elrendelték az első korlátozásokat, nem volt kérdés, hogy a műhelyemet hazaköltöztettem, és itthon folytatom tovább a munkát.…

Ránctalanító arckrém hazai gyártótól megfizethető áron

Ránctalanító arckrém hazai gyártótól megfizethető áron

Szerencsére ma már nem ott tartunk, hogyha természetes alapanyagokból, hazai gyártótól szeretnénk szilárd sampont, szappant vagy éppen arckrémet venni, akkor az luxus, és a bolti daraboknál mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk.…

DIY kerti böngésző tojástartóból

DIY kerti böngésző tojástartóból

Mi az a játék, amivel egy óvodás és egy kisiskolás gyerek is lefoglalható a kertben úgy, hogy közben jól szórakoznak és tanulnak is?…